Tízéves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tízévesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tízévesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához,: nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, amelyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül...
