Ő volt az, Heri Kókler, korunk hőse, a világ többszörös megmentője. Ruházata átlagosnak tűnt, haja ápoltnak látszott, de amit a kezében tartott, az bizony nem volt más, mint a Bűz Serlege. A semmi máshoz nem hasonlítható, nagy köcsög oldalát sárkányfogakkal verték ki készítői, az ősi mesterek. Az edényben biogáz illatú, mérgező folyadék lötyögött, a halálos vegyületre az edényre erősített aprócska halálfej figyelmeztetett. De hiába! Mert a Bűz Serlegéből Dolby, a Monó Manó egyik keze nyúlt ki segélykérően. Heri nem tehetett érte semmit, mert csak két keze volt. A Bűz Serlegéből kipárolgó erős aromáktól szédülni kezdett. Tekintete most a folyadékra tévedt, amely felbugyogott, mint a gejzír. Az edény aljáról a varázspálcája mellé felemelkedett a tojása. Piros volt és repedt! Miközben Heri fájdalmasan felordított, arra gondolt, micsoda ostobaság volt annyit ütögetni, feszegetni, inkább a zacskóban kellett volna hagynia a másik mellett. A műhorizonton alábukó Nap előtt, nem tudni miért, a csodatévő erejű egyfarkú vontatta automobil száguldott keresztül. A mit sem sejtő Heri Kókler háta mögött, a sövény túloldalán, rettenetes rémalak emelkedett fel, hogy végre elvegye tőle azt, ami az övé.
