Hadd meséljem el legelőször azt a mellbevágó tudományos eredményt, amelynek hatására először ültem le, hogy újra átgondoljam, hogyan vélekedem erről a témáról. 1998-ban harmincezer felnőttet kérdeztek meg arról az Egyesült Államokban, mennyi stresszt éltek át az elmúlt évben. Arra is rákérdeztek a kutatók, hogy a résztvevők szerint káros-e a stressz az egészségükre.
A kutatók nyolc évvel később újra elővették az adatokat, hogy megnézzék, kik haltak meg azóta a nyolc évvel korábbi felmérés résztvevői közül. Hadd kezdjem a rossz hírekkel. Az erős stressz 43 százalékkal megnövelte a halál valószínűségét. Viszont – és éppen ez ragadta meg az én figyelmemet – ez a megnövekedett kockázat csak azokat érintette, akik úgy gondolták, hogy a stressz hátrányosan hat az egészségükre. Azok a résztvevők, akik azt mondták, hogy sok a stressz az életükben, de nem tartották károsnak, nem voltak kitéve nagyobb elhalálozási kockázatnak. Sőt, az egész vizsgálatban náluk volt a legalacsonyabb annak a kockázata, hogy meg fognak halni – még azokénál is alacsonyabb, akik arról számoltak be, hogy nagyon kevés stresszt éltek át.
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy nemcsak a stressz öli meg az embert, hanem a stressznek és annak a hiedelemnek a kombinációja, hogy ez az állapot ártalmas az egészségre. A kutatók becslése szerint a vizsgálat nyolc éve alatt nagyjából 182 000 amerikai halt meg túl korán azért, mert szerintük a stressz kárt tesz az egészségükben.
Nálam itt állt meg a tudomány. Évi húszezer halálesetről beszélünk! Ha hihetünk a Betegség-ellenőrzési és -Megelőzési Központok statisztikáinak, akkor a „stressz káros az egészségre” hiedelem az Egyesült Államokban a tizenötödik a leggyakoribb halálokok mezőnyében, és több embert visz a sírba, mint a bőrrák, a HIV/AIDS vagy az öngyilkosság.
El lehet képzelni, hogy majd’ kitértem a hitemből. Egész életemben teljes erőbevetéssel arról próbáltam meggyőzni az embereket, hogy a stressz rossz hatással van rájuk, és magától értetődő volt számomra, hogy ez az üzenet – valamint a munkásságom – segít nekik. És ha nem? Mi van, ha ugyan az általam tanított technikák – a testmozgás, a meditáció és a társas kapcsolatok ápolása – valóban hasznosak, de valójában én magam ásom alá ezek jótékony hatásait, ha azt az üzenetet sulykolom állandóan, hogy a stressz árt az egészségnek? Lehetséges volna, hogy a stresszkezelés nevében több kárt okoztam, mint hasznot?
Most már bevallhatom, nagy volt a csábítás, hogy úgy tegyek, mintha soha nem láttam volna ezeket az eredményeket. Végső soron ez is csak egy vizsgálat – méghozzá pusztán korrelációkon alapult! A kutatók csak annyit tettek, hogy megvizsgáltak számos olyan különböző tényezőt, amelyek megmagyarázhatják a kapott eredményt, többek között a nem, a rasszbeli és az etnikai hovatartozás, az életkor, az iskolázottság, a jövedelem, a munkahelyi státusz, a családi állapot, a dohányzás, a testmozgás, a tartós egészségi állapot és az egészségbiztosítás hatásait. A felsoroltak egyike sem adott azonban magyarázatot arra, hogy a stresszel kapcsolatos hiedelmek miért állnak kapcsolatban a stressz szintjével, és nem jósolják meg előre, hogy mekkora valószínűséggel fog meghalni az illető. Mindazonáltal a kutatók nem végeztek igazi kísérletet és nem avatkoztak be az emberek stresszel kapcsolatos hiedelmeibe, ezért nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy tényleg a stresszre vonatkozó hiedelmük miatt haltak meg ezek az emberek. Lehetséges lenne vajon, hogy másfajta stresszt él meg az az ember, aki szerint a stressz káros az egészségére – és ráadásul ez a másfajta stressz még károsabb lenne? Vagy esetleg ezeknek az embereknek olyan a személyiségük, hogy ők sokkal könnyebben áldozataivá válnak a stressz káros hatásainak?
Hiába akartam, mégsem tudtam szabadulni ettől a tanulmánytól. Kétségek között vergődtem, de megláttam benne a lehetőséget is. Mindig azt tanítottam a Stanford Egyetemen, hogy az a legizgalmasabb tudományos eredmény, amely megkérdőjelezi mindazt, amit önmagunkról és a világról gondolunk. Na de vajon én képes vagyok-e nyitott szemmel ránézni a saját hiedelmeimre? Amikor a hóhért akasztják...
Ez a véletlenül a kezembe került eredmény – mely szerint a stressz csak akkor káros, ha azt hisszük, hogy káros – lehetővé tette számomra, hogy újragondoljam mindazt, amit tanítok. Sőt, csábító volt, hogy azt is fontolóra vegyem, én magam hogyan viszonyulok a stresszhez. Megragadjam ezt a lehetőséget? Vagy dugjam valamelyik fiókom mélyére a fenti kutatási eredményt és folytassam a harcot a stressz ellen?
[…]
Kíváncsi voltam arra, hogyan befolyásolja a stresszhez való hozzáállásunk az általa kiváltott hatást, ezért elkezdtem további bizonyítékok után kutatni. Azt akartam tudni, tényleg számít-e, hogyan gondolunk a stresszre. Ha pedig valóban árt nekünk, ha azt hisszük, hogy rosszat tesz nekünk a stressz, akkor vajon mi lenne az alternatíva? Akad olyasmi is, amivel érdemes összebarátkoznunk a stresszel kapcsolatban?
Miközben átnéztem az elmúlt három évtized tudományos vizsgálatait és felméréseit, nyitott szemmel tekintettem az adatokra. Találtam bizonyítékot azokra az ártalmas hatásokra, amelyektől félni szoktunk, de találtam olyan jótéteményeket is, amelyeket ritkán szoktunk észrevenni. Tanulmányoztam a stressz történetét, és megtudtam, hogyan jutott arra a következtetésre a pszichológia és az orvostudomány, hogy a stressz megmérgezi az életünket. Beszéltem olyan tudósokkal is, akik a stresszkutatók új nemzedékéhez tartoznak, s akiknek a munkássága arra sarkall, hogy újraértelmezzük a stresszt, a jótékony hatásait is megvilágítva. E vizsgálatok, felmérések és beszélgetések hatására teljesen megváltozott az, ahogyan a stresszre gondolok. A legutóbbi tudományos eredmények azt mutatják, hogy a stressztől okosabbá, erősebbé és sikeresebbé tud válni az ember. Segít tanulni és növekedni. Még bátorságra és részvétre is ösztönözhet.
Ez az újfajta tudományterület azt is megmutatja, hogy egészségesebbek és boldogabbak lehetünk, ha átformáljuk azt, ahogyan a stresszre tekintünk. Nem az a legjobb módja a stresszkezelésnek, hogy csökkentjük vagy elkerüljük, hanem hogy másképp gondolunk rá és összebarátkozunk vele.
Megváltozott tehát az a cél, amit egészségpszichológusként követtem. Már nem abban akarok segíteni az embereknek, hogyan tudnak megszabadulni a stressztől, hanem azt szeretném elérni, hogy jobban együtt tudjanak élni vele. Ezt ígéri a stressz új tudománya, és erre törekszem ebben a könyvben is.
Ismerje meg a saját beállítódását a stresszel kapcsolatban
A stresszel kapcsolatos felfogásunk megváltoztatásának első lépéseként észre kell venni, hogy a jelenlegi gondolkodási beállítódás miként nyilvánul meg a mindennapi életben. Általában azért nem látjuk a hatásait, mert túlságosan azonosulunk a mögötte meghúzódó hiedelmekkel. A gondolkodási beállítódást nem egy általunk meghozott döntésnek érezzük; inkább úgy érzékeljük, mint egy pontos feltevést arról, hogy a világ miként működik. Még ha teljesen tudatában is vagyunk annak, mit gondolunk a stresszről, az valószínűleg elkerüli a figyelmünket, hogyan befolyásolja ez az elképzelés a gondolatainkat, az érzelmeinket és a tetteinket. Ezt én „beállítódási vakságnak” nevezem. Erre az a megoldás, hogy gyakoroljuk a beállítódásra irányuló éber figyelmet – vagyis odafigyelünk arra, hogyan működik a való életünkben a stresszel kapcsolatos aktuális beállítódásunk.
A stresszel kapcsolatos beállítódásunk megismerése érdekében vegyük észre először azt, hogyan gondolkodunk és beszélünk a stresszről. Mivel a beállítódás olyan, mint egy szűrő, amelyen minden élményünk átmegy, valószínűleg feltűnik majd, hogy van egy szabványos módja annak, ahogyan ezt a témát kezeljük. Mit mondunk ki hangosan és mit tartunk meg saját magunknak? (Mielőtt elkezdtem volna komolyan újrahangolni a stresszel kapcsolatos álláspontomat, mindig azt mantráztam, hogy „Ezt egyszerűen nem lehet kibírni!”) Vegyük észre, hogyan érezzük magunkat annak hatására, ahogyan a stresszről gondolkodni szoktunk! Motivál? Tettekre sarkall? Kimerít? Megbénít? Milyennek érezzük magunkat és az életünket a hatására?
A stresszel kapcsolatos beállítódásunk azt is befolyásolja, hogyan reagálunk más emberek stressz-szintjére. Vegyük észre, hogyan érzünk és milyen szavakat használunk, amikor a környezetünkben valaki mást ért stressz. Aggodalmat érzünk, amikor más beszél a stresszről? Azt mondogatjuk neki, hogy nyugodjon le és ne stresszelje magát halálra? Vagy megpróbáljuk elkerülni azokat az embereket, akik a legjobban kikészülnek tőle? Vagy ügyesen kihasználjuk mások baját arra, hogy végre elmondhassuk a saját gondjainkat, mintha azon versengenénk, hogy kinek stresszesebb az élete? Bármit is figyelünk meg saját magunkon, próbáljuk meg észrevenni a hatásait. Hogyan érinti a saját jóllétünket, vagy befolyásolja a másokhoz fűződő viszonyunkat?
Utána kezdjünk el stresszel kapcsolatos beállítódásokat keresni a világban. Milyen üzeneteket kapunk naponta arról, hogyan kellene gondolkodni a stresszről? Amint elkezdünk a stresszel kapcsolatos beállítódások után kutatni, mindenütt észre fogjuk venni őket: a médiában, abban, ahogyan mások a saját életükről beszélnek, sőt még a reklámokban is, amelyek a stressz csökkentését ígérik, hogy a sampontól az irodai bútorokig mindent megvetessenek velünk. Miközben ezt a fejezetet írtam, valaki küldött nekem egy cikket, amelynek az volt a címe, hogy „10 érv amellett, hogy miért a stressz a legerősebb méreg az életünkben” – aztán kiderült, hogy ez egy holisztikus gyógymód „álruhás” ismertetése volt. Nem tudom, hogy a cikk hatására megugrottak-e a vásárlások, de már a cím megfogalmazása is briliáns volt annyiban, hogy alapos stresszt keltett a stresszel kapcsolatban. Vegye észre, milyen hatást érez, amikor ilyen üzenetekkel találkozik. Arra sarkallják, hogy tegyen is valamit az egészségéért, vagy csak aggódik miatta? Amikor mások egy bizonyos felfogás alapján mesélnek önnek a saját életükben jelentkező stresszről, akkor ennek hatására hogyan szokta érezni magát a saját stresszélményeivel kapcsolatban?
A stresszre irányuló éber figyelemhez nem kell más, csak egy kis kíváncsiság. Így tanulja meg majd, hogy a stresszel kapcsolatos – saját és mások által vallott – hiedelmek hogyan befolyásolják azt, hogyan érzi magát és hogyan küzd meg élete kihívásaival. Haladó szinten elsajátítja majd, hogyan kell szembehelyezkedni a kevésbé hasznos hiedelmekkel, és hogyan kell működésre bírni a pozitívabb beállítódásokat.
