"Olyan volt Mósze - írja Mózesről, Az égő csipkebokor hőséről Kodolányi János -, mintha egy másik, idegen, igen-igen magasan levő világból szállt volna a földre. Magános, nyugodt, nyájas, de szigorú. Szemében lenyűgöző erő ragyogott, mintha a messzibe tekintett s mégis meglátott volna minden. Sőt, jobban meglátott, mint azok a szemek, amelyek a körülöttünk levő világot fürkészik. Mintha láthatatlan, ám annál érzehetőbb burok vette volna körül, vozó és taszító egyszerre. A tiszta, gyermeki lelkekben a rajongó szeretet érzéseit lobbantotta lángra, a bölcs, tapasztalt férfiakban hódolatot ébresztett, az irigyeket, gyűlölködőket, törtetőket, kapzsikat, a nyegléket, tudatlanokat megfélemlítette. A rajongók meghajoltak előtte, lába elé akartak borulni, kezüket a ruhája után nyújtották, mások meg visszahőköltek, elkotródtak, mintegy fölhíva magukra a hatalmas úr figyelmét." Mi tette Mószét - vizsgálja Kodolányi János - a történelem egyik legérdekesebb alakjává, hogyan lett népe vezérévé, és miért jutott odáig, hogy az általa teremtett és fölemelet nép megkövezze? Roppant méretű, eleven színű és mozgású freskón ábrázolja az író, és hozza az olvasó közelébe ezt a különös, homályba vesző kort, ismertet meg a Kelet emberinek szokásaival, jellemével, babonáival és életbölcsességeivel. Mítosz és történelem, tudomány és írói látás párosult ebben a műben, amelynek középpontjában az ember, az emberi társadalom fejlődése áll
