Az erdélyi Gyantán - a regénybeli Egyházason -, mint annyi szomorú helyén a világnak, ártatlan emberek estek áldozatul a faji, a vallási, a nemzetiségi gyűlöletnek. Akkor és ott, a második világháború vége felé, éppen magyarok, 1944 szeptemberében gyerekeket, öregeket, asszonyokat és életerős férfiakat válogatás nélkül állítottak a kivégzőosztag elé.
Az író az ügy kivizsgálására kirendelt két román jogász, a bíró és az ügyész szemszögéből láttatja az eseményeket. A rettegő túlélők elejtett szavaiból, összeszorított szájú hallgatásából, gyanakvó pillantásaiból és a megszólaló bűnösök védekezéseiből és vádaskodásaiból idézi föl a drámai pillanatokat. Sokféle nézőpont ütközik egymással a regényben, hiszen még a két román jogász sem ért egyet a bűntett megítélésében, mint ahogyan abban sem, hogy érdemes-e felszínre hozni az eseményeket, vagy jobb lenne elhallgatni. A két nyomozó jogász fölött is összecsapnak az indulatok: a fővárosban a hatalomért és Erdély északi részének újra megszerzéséért folyó küzdelmek során ellenvélemények alakulnak ki a nyomozásról. S eközben a bűnösök egy szanatóriummá átalakított szállodában élnek inkognitóban, illetve halottá nyilvánítva, hogy a nemzetközi botrányt elkerüljék. Egyszer csak betoppan közéjük a két jogász, és kezdetét veszi a veszedelmekkel teljes, szívós, könyörtelen párharc a jog képviselői és a jog megtiprói között.
