Erdély akkoriban igen viharos, sőt zűrzavaros történetének nyolc évét tárgyaljuk ebben a kötetben. Ez idő alatt három uralkodó is váltotta egymást a fejedelmi székben. Bocskai István akkorra már megállapodott, előrehaladott korú, az élet sok oldalát jól ismerő politikus volt, aki nem éppen békés körülmények között vehette át a hatalmat. Hiszen éppen egy nagyszabású lázadást kezdeményezett a Habsburgok ellen: katonái nemcsak Erdélyben, hanem a „királyi Magyarországon" is harcoltak. Ő vezette történelmünk első felkelését a bécsi uralkodóház ellen. Utána az idős és beteg Rákóczi Zsigmond, a nagy dinasztia alapítója következett. Ő - nagyon rövid - uralkodása alatt nem tehetett sokat Erdélyért, noha ez az időszak reményt keltett arra, hogy most már végre bekövetkezik a béke. Nem így történt azonban. Már ott türelmetlenkedett a szinte még kiskorú, erőteljes és roppant magabiztos fiatalember, Báthory Gábor, aki családja, származása jogán, majd hatalmas vagyonával megtámogatva önnön jelöltségét, a hajdúk segítségével lemondatta az öregurat, és maga ült a helyére. Egy kis ideig tényleg békességben, ám aztán elragadta a hév, és háborúzni kezdett a szomszédokkal. Két nagyhatalommal is tengelyt akasztott, saját országának népeit sem kímélte, hogy aztán igen csúfos körülmények között, alig 24 évesen fejezze be kevés dicsőséget felmutató életét.
