Kurt Adolph Wilhelm Meyer néven látta meg a napvilágot a ma Alsó-Szászországhoz tartozó Jerxheimban. Alacsony státuszú családból származott, apja gyári munkásként kereste kenyerét, aki az első világháborúban törzsőrmesteri rangig vitte, mielőtt súlyos sebesülése miatt véget ért számára a háború. 1930. szeptember 1-jén Meyer belépett az NSDAP-ba, 1931. október 15-én pedig az SS-be, ahol a Schwerinben állomásozó 22. SS-Standarteba (zászlóalj) osztották be. 1932-ben SS Untersturmführerré (hadnagy) nevezték ki, 1934-ben szakaszvezetőnek helyezték át a Leibstandarte Adolf Hitlerhez. 1936-os Obersturmführerré (főhadnagy) való előléptetése után megkapta a 14. Páncélelhárító Standarte parancsnokságát, amely abban az időben ezrednagyságú volt. Meyer és egysége a XVI. hadseregcsoport részeként vett részt az Anschlussban, később Heinz Guderian irányítása alatt pedig Csehszlovákia megszállásában. A lengyel és a nyugati hadjárat 1939-ben Lengyelországban már Hauptsturmführerként (százados) vezette a Leibstandarte 14. páncélelhárító századát Rundstedt déli hadseregcsoportjának részeként. Szeptember 7-én megsérült (átlőtték a vállát), de ennek ellenére helyén maradt, és még ugyanebben a hónapban megkapta a másodosztályú Vaskeresztet. A lengyel hadjárat után kérvényezte egy mobilabb egységhez való beosztását, így megkapta a Leibstandarte 15. motorkerékpáros századát (Kradschützenkompanie), amelyet a nyugati hadjáratban irányított és von Wietersheim tábornok XVI. hadtestébe volt beosztva. 1940. június 8-án megkapta az elsőosztályú Vaskeresztet is. A balkáni hadjárat A Nyugati hadjárat után a 15. motorkerékpáros századot felderítő egységgé szervezték át, és Meyert előléptették SS-Sturmbannführerré (őrnagy). Meyer különítménye vágta el görög III. hadtest visszavonulási útját Albániából. Átküzdötték magukat a félelmetes Klisura-hágón a Kastoria tóhoz, és elvágták a Kastoriában állomásozó görög helyőrséget. A támadás április 13-án kezdődött, de másnap a kemény görög ellenállás miatt elakadt a Klisura-hágónál. A görög 20. hadosztály jól elsáncolta magát a hágó mentén, s magában a városban is. Meyer három rohamcsoportra osztotta egységét, az egyiket maga vezette. A hajnali támadás 11 óra körül elakadt a külső védelmi vonalon. Meyer egy esetben saját emberei közé dobott egy kibiztosított kézigránátot, hogy dermedtségükből kimozdítsa őket, és folytassák a támadást. Késő délutánra a várost és a magaslatokat is sikerült megtisztítani; az út nyitva állt Kastoria felé. A magaslatokért folytatott csata során 600 hadifoglyot ejtettek, miközben saját veszteségük mindössze hét halott (köztük egy tiszt) és 18 sérült volt. 16-án egységével a görög vonalak mögé nyomulva délről megtámadták Kastoriát, és további 1100 foglyot ejtettek. Ezekért a tetteiért 1941. május 18-án megkapta a Lovagkeresztet. Barbarossa Meyer egysége az 1941 júniusában megkezdett oroszországi hadjáratban a dél hadseregcsoport alá tartozott. A hadjárat során véghezvitt gyors akciói miatt kapta a Schneller Meyer (Gyors Meyer) becenevet. A Fekete-tenger partján fekvő Mariupol bevételében, s ezzel együtt gyakorlatilag egy komplett szovjet hadosztály megsemmisítésben egysége komoly érdemeket szerzett. A csata tipikus példája Meyer vezetési stílusának; bátorság és vakmerőség (Meyer mindig a támadás élén harcolt). Októberben megbetegedett és átadta a parancsnokságot. Felépülése után 1942 januárjában állt ismét szolgálatba. Visszatérése után nem sokkal megkapta a Német Aranykeresztet. Harkov és a Hitlerjugend hadosztály Miután a németeknek fel kellett adniuk Harkovot, Paul Hausser SS tábornok kiadta a parancsot a város visszafoglalására. Meyer újjáalakított SS felderítő egysége végig a támadás élén küzdött. A harmadik harkovi csata alatt egy szovjet hadosztály komplett parancsnoki stábját sikerült fogságba ejteniük. A csata záró szakaszában Meyer vezette az egyik olyan harccsoportot, amelynek feladata a város főterének elfoglalása volt. Harkov megtisztítása után érdemeiért Lovagkeresztjéhez megkapta a tölgyfalombokat. 1943 nyarán Meyert nevezték ki 25. SS-páncélgránátos ezred parancsnokává, és június 21-én SS-Standartenführerré (ezredes) léptették elő. Ezrede a belgiumi Beverlooban gyakorlatozott, de 1944 elején a várható szövetséges partraszállás miatt Hasseltbe vezényelték át. Normandia és a Caen környéki harcok 1944. június 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiában. Meyer ezrede aznap 22:00 órára került harcra kész állapotba. Harcálláspontját az Ardenne apátságban rendezte be, mely tornyaiból kiválóan rá lehetett látni Normandia dimbes-dombos tájaira. Az első ütközet során ezrede 28 kanadai tankot lőtt ki, miközben 5-6-ot vesztett (ez utóbbi Meyer visszaemlékezései szerint). Ez volt az-az időszak, amikor a kanadai foglyokat lelőtték, s amiért később elítélték, mert állítólag azt a parancsot adta ki, hogy ne hagyjanak foglyokat. Június 14-én Fritz Witt SS-Brigadeführer a brit haditengerészet ágyúzása következtében harcálláspontján életét vesztette, ezért mint a legmagasabb rangú tisztet; Meyert nevezték ki a 12. (Hitlerjugend) SS-páncélos hadosztály parancsnokává. Ezzel 33 évesen ő lett a háború legfiatalabb hadosztályparancsnoka. Számos brit és kanadai támadás ellenére sikerült tartaniuk a Caen feletti vonalat. Július 4-ére a hadosztály gyenge harccsoporttá redukálódott, de ennek ellenére számos szövetséges támadó hullámmal szemben képesek voltak tartani a Carpiquet repülőteret. Július 9-én azonban a teljes megsemmisülés veszélye miatt vissza kellett vonulniuk. 10-én Hitler visszavonulást tiltó parancsa ellenére Meyer elrendelte, hogy a Hitlerjugend hadosztály húzódjon vissza az Orne folyó mögé, feladva ezzel Caent. Mindössze egy hónapnyi harc után az eredeti hadosztály 22 ezer katonájából 5000 maradt életben. Az utolsó csaták Normandiában – A falaisei katlan A kanadaiak abban a reményben kezdték meg támadásukat Falaisenál, hogy az amerikaiakkal egyesülve (akiknek sikerült a német vonalak mögé beékelődniük) bekeríthetik és megsemmisíthetik a német hadosztályokat Caen körül. Meyer felismerte, hogy a további ellenállás eredménye csak megsemmisülés, vagy hadifogság lehet. Ennek ellenére felállította leharcolt hadosztályát, hogy megvédje a Falaisba vezető utat. Néhány nap harc után azonban belátta, hogy megmaradt embereivel (1500) meg kell kísérelnie a kitörést a falaisei zsákból, ami augusztus 27-én sikerrel is járt. Teljesítményéért tölgyfalombos Lovagkeresztjéhez megkapta a kardokat. Egy héttel később SS-Brigadeführerré (vezérőrnagy) léptették elő. Meyer és a Hitlerjugend maradéka csatlakozott a Szajnán át Belgiumba visszavonuló csapatokhoz. 1944. szeptember 6-án Durnalban, nem messze Namurtól partizánok fogságába esett, akik kiadták az amerikaiaknak (elfogása előtt Wehrmacht tiszti egyenruhába öltözött, mert tudta, ha SS tisztként azonosítják, akkor megölik). A háború után Meyert 1945 decemberében állították bíróság elé a németországi Aurichban, ahol öt háborús bűnnel vádolták meg. Rövid tárgyalás után három pontban találták bűnösnek: arra bátorította katonáit, hogy ne adjanak kegyelmet; 11 kanadai hadifogoly megöletését Ardenne apátsági harcálláspontján 1944. június 7-én; illetve további hetet június 8-án. Első fokon kivégzőosztag általi halálra ítélték, amelyet 1946 januárjában életfogytiglani börtönbüntetésre csökkentettek. Meyer öt évet töltött Kanadában, az Új-brunswicki Dorchester börtönben. Ezek után a Nyugat-németországi Werl angol katonai börtönébe szállították. Kilenc év börtön után, 1954. szeptember 7-én engedték szabadon. Számos sikertelen álláspályázat után a hageni Andreas sörfőzdében helyezkedett el. Aktív szerepet töltött be a Waffen-SS veteránok szervezetében; a HIAG-ban. 1957-ben jelent meg Grenadiers (gránátosok) című könyve. Egészségi állapota folyamatosan romlott. 1961-ben három enyhe agyvérzése volt, végül 51. születésnapján, 1961. december 23-án halt meg infarktusban. Hageni temetésén több ezer ember vett részt, köztük számos demokrata párti politikus és a Bundeswehr magas rangú tisztjei.
