Tolsztoj műveinek állandó sajátsága, mely a legkorábbiaktól a legkésőbbiekig mindet egybefogja, a mélyükön ott élő kérdés: hogy kell hát élni?
Ez az egyszerű kérdés, főként ahogy Tolsztoj fölvetette, nem tartozik a költészet állandó ihletői közé, mint halál, természet, politikai szenvedély...
A helyes életrecept keresése voltaképp Rousseau-val vonul be igazán az irodalomba, s ez is egyik forrása a rokonságnak, mely a két embert - az érzékeny svájcit s a hatalmas oroszt - összefűzi. A 19. század irodalmában tán Ibsenben van meg ez a Tolsztojra emlékeztető életkeresés, mely magában az orosz irodalomban is csak Tolsztoj nagy kortársával, Dosztojevszkijjel lesz uralkodó. Úgy azonban, ahogy Tolsztoj hív meg, hogy ... a beállított kísérletet végignézzük, s miközben ő maga is tisztázza magának, minket is meggyőzzön, mit is kell hát az élettel kezdeni: előtte senki sem ültette le az emberiséget maga mellé."
A Bál után válogatott elbeszélései megrendítő-tiszta választ adjanak a legnagyobb és legizgalmasabb tolsztoji kérdésre.
