Az 1928-tól 1931-ig Belső-Mongóliában és Észak-Mandzsóriában eltöltött három év közül egynek, a másodiknak a történetét beszélem el ebben az útleírásban, azét az évét, amelyet Belső-Mongólia lámakolostoraiban töltöttem el. Nem vadászkalandok után vágytam, s nem is egzotikus élmények vonzottak erre az útra, hanem szigorúan tudományos problémák. Egyetlen szolgával utaztam Mongóliában, valósággal vándoroltam, kolostorról kolostorra, mindenütt együtt éltem a kolostorok népével. Olyasvalamit láttam, amit nagy expedíciók nem láthatnak: zavartalan, mindennapi életüket. Tanúja voltam bajuknak, örömüknek, s láttam a szürke hétköznapok egyhangúsága mögött egy vallás pusztulását és egy valamikor féktelen, erős nép sorvadását. Erről fogok beszélni. Mielőtt azonban belekezdenék utazásom elbeszélésébe, röviden be kell számolnom az első Kelet-Ázsiában töltött esztendő megdöbbentő élményeiről, mert e nélkül érthetetlen volna sok minden. Azt akarom elmondani, amit láttam és hallottam, nagyítás és lekicsinylés nélkül.
