A boldogtalan király
A szekszárdi bencés monostor templomában véget ért az esti ájtatosság. A barátok kettesével tűntek el a kerengő ajtajában, s a sekrestyés sorra oltogatta az oltár gyertyáit. Egyetlen mécses pislákolt még a bejárat mellett, s fénye éles sugarat vetett az alacsony boltívek között.
A király is a kijárat felé tartott, amikor Vid ispán megérintette karját.
- Szavam van véled, uram!
- Itt és ezen az órán?! - kérdezte Salamon meglepetve.
- Nincs hely, amely jobban megőrizné szavainkat - felelte az ispán, és suttogva tette hozzá: - Mikor vecsernyéra szólt a harang, lovaslegény adta kezembe Petrőd levelét. Géza herceg nem messze innen, az ingoványban űzi a vadat.
- Mi dolgom véle?! - kapta fel fejét a király.
- Meddig tűröd még - sziszegte az ispán fojtott haraggal -, hogy országodban néped szívét, idegenben legjobb szövetségeseidet ragadja el tőled a herceg?
