Egy ilyen országban - ahol évszázadok óta, generációról generációra születnek írók, akik az egyetemes szellembirodalom tábornoki karához tartoznak és tartozni fognak mindaddig, amíg egyetlen olvasója is lesz a papírra vetett gondolatnak - kinek lehet bátorsága (bármilyen) könyvet írni?
Ráadásul egy ilyen országban - ahol a vadászirodalom géniuszai gyerekek és felnőttek százezereibe oltották be a természettel szemben érzett alázatot, tiszteletet, a füvek, bogarak, állatok szeretetét - kinek lehet bátorsága (vadász)könyvet írni? "Ha a kérdésfeltevésünk helyes, akkor megvan az esélyünk a megoldásra, a feleletre" - mondta matematika órán Feri bácsi, osztályfőnökünk, a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban a nem csak természettudományokra érvényes szentenciát. Kinek lehet bátorsága mindezek ismeretében (vadász)könyvet írni?
Egy 35 éves, Gyulán élő (vidéki) újságírónak, "flancosabban" a Békés Megyei Hírlap szerkesztőjének, aki (üzemgazdász diplomával a zsebében) a szellembirodalom esendő közkatonájaként keresi tizenkét éve kenyerét és egyike volt annak a több százezer kisgyereknek.
Hiába szorult belém a realitásérzék, valami belső kényszer azzal a tévhittel fertőzött meg fokozatosan, hogy élményeim (ezúttal vadász) egy részét papírra kell vessem. Lesz, ami lesz belőle. Ráadásul mindez sok-sok évvel ezelőtt történt, de nem volt elég időm, a munka, a rohanás és a már említett helyes kérdésfeltevés... Aztán egyszer elővettem a papírt, a tollat, és formát öltött az első vadásztörténetem. Bűnbeesésem mélységeit ezután már észrevétlenül jártam meg. Tudják, mi az egészben a legszomorúbb? Amikor összeállt a könyv és újra végigolvastam, akkor elfogott a rémület. Minden történetet újra kell írni, kijavítani a hibákat, hogy jobb legyen az első könyven. Különben mennyi minden kimaradt belőle, a második könyvembe se fér majd bele mind...
De remélem, az olvasók megtalálják benne a legfontosabbat: a szellembirodalom egyik (vadász) közkatonája levett zöld kalappal köszöni meg jó sorsának, hogy mindezekben valamit abból - az újra és újra felfedezésre váró - csodából, ami mindannyiunkat körbevesz.
Gyula, 1993. november 22.
Lovász Sándor
