Maurizio családja négytagú: az apa, Vittorio. 35 éves munkás, az anya, Elisa, 30 éves, háztartásbeli, Maurizio 6 éves, első általánosba jár, öccse, Roberto 4 éves. Maurizio gondja a kövérség... felvetődött, hogy kövérsége pszichoszomatikus természetű lehet és pszichoterápiát javasoltak. Amikor a család az első terápiás ülésre érkezik, azonnal feltűnik, milyen központi helyzetet igyekszik betölteni Maurizio, nemcsak korához képest láthatóan aránytalan testességével, hanem a szobában való elhelyezkedésével, s azzal, hogy megpróbál mindig bekapcsolódni, ha a többiek beszélnek, és fölhívni magára a figyelmet. A szülők az elején úgy beszélnek Maurizio súlygyarapodásáról, mint betegségről. A terapeuta ehelyett arra utal, milyen nehéz féken tartani a gyereket, s ezzel a figyelem középpontjába nem a „beteg gyermek", hanem a szüleivel fenntartott kapcsolata kerül. Másrészt, ezzel is érezteti a szülőkkel kompetenciájukat, nevelési feladataikra hivatkozva. A terapeuta tesz egy célzást az anya és Maurizio sajátos kötelékére, amiből, úgy tűnik, az apa ki van zárva... kiemeli ennek a helyzetnek a rendellenességét és Maurizio hatalmát az anyával szemben. Az anya utolsó szavai értékes információt hordoznak: kiderül, hogy igazából mindaz, amit kérni és mondani szeretne, nem annyira a fiának szól, mint inkább az apának („ha ott lenne az apja, talán engedelmeskedne"). Ezt a közvetett üzenetet a fián keresztül küldi a férjének. A terapeuta veszi a lapot és megpróbálja felszínre hozni a dolgot. Kitűnik, hogy nehézségek vannak a házastársi kapcsolatban, nincsen köztük közvetlen kommunikáció, mivel tartanak a túl veszélyesnek ítélt összeütközéstől. Így az anya a férjével kapcsolatos elégedetlenségét csak úgy tudja kifejezni, hogy Maurizióval kapcsolatos tehetetlenségét hangoztatja; de ehhez a tehetetlenséghez 'kell' egy abszolút nyilvánvaló probléma - s ilyen szempontból a tünet kétségkívül telitalálat, hiszen mi lehetne láthatóbb és nyilvánvalóbb a kövérségnél...
