Galeria omnium sanctorum, azaz minden szentek képcsarnoka - ezt a címet adta emlékiratának az 1675-ben gályarabnak eladott protestáns lelkészek egyike, Simonides János, nyilván abban a tudatban, hogy német olvasói a galeria-Galere szavak összecsengéséből a gályákra fognak gondolni. "Szentek" alatt a hitükért vértanúságot szenvedőket értette; így nevezték a protestáns kortársak vallásukért üldözött hitsorsosaikat. A kolozsvári nyomda "a szentek üldöztetésének 1676-ik esztendejében" keletkezéssel adta ki Tolnai Mihály kuruc tábori prédikátor Szent had azaz lelki és testi szabadságokért fegyvert vont vitézek tüköre című könyvét, s ez a keletkezési forma általánossá lett ezekben az években Kolozsvárt és Debrecenben. A gályákon szenvedett szentek képcsarnoka tehát könyvünk címének egykorú jelentése. A mai jelentést az alcím tolmácsolja: a magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete.
De hát miért kell megemlékeznünk történelmünknek erről a szomorú epizódjáról, amelyet talán jobb volna elfelejteni? Elsősorban éppen azért, hogy valóban elfejthessük. Elfelejthessük, azaz végképpen a múltnak adhassuk át azt az osztálytársadalmak történetében újra meg újra visszatérő szörnyűséget, hogy az uralkodó osztályok hatalmi válságukat vallásüdözéssel próbálták levezetni.
