Elhagyatottan feküdtem a szeminárium egyik eldugott pincéjében, távol a világtól, elszigetelten, magányosan, s akkor életemben először gondoltam, mint lehetséges menekülésre, a halálra... ...Miközben felfelé bandukoltam e két szentéletű reverendás alakkal, szörnyű látomás gyötört: a néhai Jézus voltam, akit Poncius Pilátus elé két legionárius kísért, hogy meghallja tőle a halálos ítéletét, amelyet a Kis Szinhedrion hozott Jesua Ha-Nocri vádlott ügyében... ...Az apácák mindegyike egy gyertyát tartva kezében körbe-körbejárta a feszületet. A gyertyák, ingadozó, misztikus fényében megpillantottam a bűnbeesés által, a hatodik parancsolatot megszegni kívánó apácám kislányosan bájos arcát, amely minél mélyebben, és minél gyorsabban merültünk el egymás lüktető testében, annál jobban kivirágzott, fellángolt és kivirult. Olyan volt, mint valami tündérarc harmatos rózsaszirmokkal, amint a kéj szenvedélytől duzzadó tengerének árjában egyre vadabbul alámerül. Amikorra csaknem ájultan visszahanyatlott rám, és lángoló arcával, elernyedve hozzám bújt, addigra az apácák is befejezték a céltalan bolyongást odakint. Úgy tűnt, hogy körmenetükkel, időnként elhaladva előttünk, felajánlásokkal halmozták el Jézus Krisztust, melyeket tudattalanul talán éppen az olyanokért tettek, mint mi...
