Ezernyolcszázhatvanötben Róma még nagy mértékben a régi Róma volt. Arra a modern levegőre, amely most kezdi átjárni, még nem tett szert. A Corsót még nem szélesítették ki és nem mosták fehérre. A Villa Aldobrandinit még nem szelték át, hogy megcsinálják a Via Nazionalet. A Palazzo Colonna bal szárnya még egy szűk kis utcára nézett, amelyen este nem szívesen ment végig az ember. A Farnesina alatt még nem szabályozták a Tiberis folyását s maga a Farnesina ép javítás alatt állt. A Ripetta melletti vashídról még senki nem is álmodott, a Prati di Castello pedig, mint neve is mondja, kopár mezők végtelenje volt. A városnak Diocletian fürdői mellett elfutó déli szélén, Mózes kútja és a vasúti állomás között, francia lovasok gyakorlatoztak. Még az utca népe is más volt, mint aminőnek manapság a telente Rómába látogató vendégek és külföldi látogatók látják. Francia dragonyosok és huszárok, francia gyalogosok és tisztek tűntek szembe mindenütt, itt-ott a pápai zuávokkal vegyesen, akiknek széles, piroshajtókás, szürke egyenruhája, vörös öve és rövid, sárga lábszárvédője színt kölcsönzött minden tömegnek. A zuávok egytől-egyik pompás, délceg emberek voltak, százszámra akadt közöttük nemesember s tisztjeik Franciaország és Ausztria legelőkelőbb családjaiból származtak.
