A magyarság történelmében járatos olvasóknak bizonyára feltűnt, hogy a X-XI. századot illetően milyen sok a megválaszolatlan kérdés,  a fehér folt. A történészek sok esemény hátterét ismerhetik, de valamilyen okból kifolyólag, talán, hogy ne háborgassák az olvasók nemzeti és vallási érzületét, nem közlik. Ezen írásnak nem célja, hogy röviden megismételje, amit az olvasók amúgy is tudnak, hanem hogy bemutassa, mi rejtezik a magyar és a külföldi krónikákban, évkönyvekben, s felhívja a figyelmet a sorok között lappangó igazságra, amelyek nem mindig jutnak el az olvasóhoz.

 
Ismert, hogy Árpád vezér leszármazottjai, Taksony, Géza nyugati mintára fokozatosan építgették a központosított uralmat, s ezután István király létrehozta a mindmáig fennálló magyar államot. Ám arról kevesen tudnak, hogy az Árpádház miként kebelezte be az Árpáddal egyenrangú magyar vezérek utódainak területeit.

 
Zolta vezérről közlik, hogy lemondott, s a fiára, Taksonyra ruházta vezérségét. Az okokról a források sokatmondóan hallgatnak, csak a bekövetkezett események, összefüggések egybevetéséből derül ki, hogy Zolta a németföldi hercegek hatalmi törekvéseknek esett áldozatul.  

 
I. Ottó német-római császárrá koronázása után a pápa és az újsütetű császár közti hatalmi vitában Taksony, a korabeli Európa leggazdagabb országának vezére volt a döntnök. Taksony, a pápa javára ítélkezett, így ellenségéve tette Ottót, és az őt követő német-római császárokat. Magyarellenes rosszindulatuk évszázadok múltán sem enyhült.

 
A lorchi bullahamisítást mind a magyar, mind a korabeli német források említik. Ám egyetlen forrás sem tárta fel, hogy a német-római császár a Pilgrim püspök által hamisított bullákkal próbált jogalapot teremteni Pannónia vazallussá tételéhez.

 
Az olvasó joggal vonhatja kétségbe Géza vezér lengyel feleségének létezését, hiszen egyetlen magyar forrás sem említi. Pedig a német-római császár ösztökélésére lett a lengyel Adelhaid, a hithű keresztény hercegnő magyar fejedelemné, s nagy szerepet játszott a magyarság kereszténnyé tételében, s abban, hogy megnyíljanak a gyepűk a nyugati hittérítő papok és a fegyveres lovagok előtt.

 
A magyarföldi keresztény térítés egyáltalán nem ment simán. Ennek bizonysága a koppányi szabadságharc kitörése és véres leverése volt: István a saját atyai nagybátyját, Mihály herceget jogos hatalmi törekvéseivel együtt megsemmisítette, és megszerezte a dunántúli birtokait.  

 
Az említetteken kívül a könyv számos sorsdöntő kérdést vet fel, melynek megválaszolása az olvasótól hosszú töprengést és elmélkedést, s az eddigi ismeretei átértékelését igényli.

 
László Gyula nyomán elmondható: "néha a források eddigi magyarázatának kell engednie ... a feltárt, kétségtelenül egykorú és hiteles anyag tanúbizonyságának!"