Az 1856. esztendő második hónapjában a cenzorok jóváhagyták Utagava Hirosige (1797-1858) öt vázlatrajzát, amelyek az Edo száz nevezetes látképe (Meiso Edo hjakkei) című sorozat első darabjait képezték. Ezzel kezdetét vette a japán fametszetművészet egyik leghíresebb táj képsorozatának sikertörténete. Az 1868-tól Tokiónak nevezett Edo városa korábban ugyan már számos festménynek, könyvnek és fametszetsorozatnak szolgált témájául, de annyi látképnek, amennyit ez a cím ígért, még soha. Az 1858 tizedik hónapjáig folyamatosan nyomtatott, összesen 130 lap végül a tájkép műfajában a mulandó, múlékony világ, az ukijo-e legátfogóbb sorozatává állt össze.
A buddhizmus az e világi létet illuzórikusnak és mulandónak tartja, erre utalt eredetileg az ukijo kifejezés, amelyet azonban a 17. század vége felé világi értelemben kezdtek el használni. Ettől kezdve a színházakban, teaházakban és egyéb hasonló intézményekben történő szórakozásra, de Kiotó, Oszaka és Edo további népszerű szórakozási lehetőségeire is vonatkozott. Sok ukijo-e rajz a különböző színházi előadások vagy szumóversenyek reklámjaként szolgált. Más esetekben a szórakoztatóipar sztárjait ünnepelték: a legkedveltebb és legkeresettebb képek közé új szerepeikben megjelenő színészeket és a divatot is irányító kurtizánokat ábrázoló rajzok tartoztak.
