Az attikai új-komédia legnagyobb, az utókorra tett hatása tekintetében is legjelentősebb képviselőjétől, az i. e. kb. 342-292 között élt Menandrostól hosszú ideig csak kis terjedelmű, bár elég nagy számú töredékeket ismertünk; az idézetekben és gnóma-gyűjteményekben fennmaradt - kivált ez utóbbiakban nem egyszer apokrif anyaggal is kevert - hagyomány először 1844-ben egészült ki az Epitrepontes és a Phasma töredékeivel, amelyeket a Sinaj-hegyi Szt. Katalin kolostor egy kódexének a bekötési táblájából fejtett ki K. Tischendorf, majd a Georgos töredékeit tartalmazó genfi papirusszal, amelyet 1897-ben vásárolt J. Nicole Egyiptomban. Wilamowitz-Moellendorff már ekkor kifejezést adott annak a várakozásnak, hogy «a sors Menandros egy vígjátékát visszaadja nekünk» (Kleine Schriften I. 224. l.), majd miután 1905-ben G. Lefébvre ugyancsak Egyiptomban, az antik Aphroditopolis helyén, megtalálta a ma Kairói Kódex néven ismert papirusz-csomót, úgy érezte, hogy legszebb reményei teljesültek. (Uo. 249. l.) S valóban, e lelet alapján már Menandros legalább négy vígjátékának a cselekményéről alkothattunk többé-kevésbé világos képet magunknak - a régi idézetek és gnóma-gyűjtemények a dolog természeténél fogva inkább csak Menandros gondolatvilágába engedtek bepillantást - s ezek közül kettőnek - Epitrepontes és Epikeiromené - mintegy kétharmada, illetőleg a fele került a birtokunkba.
