Néha csakugyan úgy érzem, hogy mese volt az életem.
Valaki leleményesen terelgetett abba az irányba, ahol rálelhettem a magam egy szem talentumára, amit nem szabad elásni, hanem képességeimhez mérten kamatoztatni a magunk és mások javára. Hiszek az őrangyalokban is, akik emberek személyében vigyáznak ránk, megakadályozva azt, hogy tévedésből letérjünk arról a pályáról, amit az Úristen kijelölt nekünk. Visszapillantva az életemre látom csak, hogy nekem is több őrangyalom létezett: elsősorban a férjem, hűséges társam. Az ő bátorításának, megértő szeretetének köszönhetem, hogy megírhattam, egyéb kötelességeim között is a meséimet, és folytattam a versírást. Boldog vagyok azért is, hogy megérhettem komoly verseim újabb kiadását, és azt az örömteli felfedezést, hogy az embereket mégiscsak érdekelheti a költészet...
