Gyermek- és ijfúkorának emlékeit idézi fel új regényében Molnár Gábor. Főként azokat az élményeket, melyek kifejlesztették és megerősítették benne a természet szeretetét, az utazást, az idegen földrészek, egzotikus tájak utáni vágyakozást. Városi gyerek létére megadatott neki az a lehetőség, hogy nagyszüleinél, a bakonyi nyaralások idején közelebbről is megismerkedjék a természettel. Barangolások az erdőben, a hegyekben, az erdei patakok és vízmosások környékén, gombaszedés, növénygyűjtés és izgalmas vadászatok között telnek el vakációi. Pajtásai mellett bányász nagyapja is avatott kalauza ebben a vilában. Ő ismerteti meg az erdők titkaival, a növények és állatok életével; olyan tudnivalókkal, amelyek felnőtt korában – az őserdei életében – is hasznára válnak majd. A budapesti és a bakonyi élmények nem mindig vidám élményeit: tizenkét éves, amikor a Gyermekvédő Liga jóvoltából vendéggyerek egy kis svájci faluban. Az önéletrajzi regény második részében a pápai Mezőgazdasági Akadémián eltöltött évekről, azokról a hónapokról számol be, amikor mezőgazdasági gyakornokként dolgozott két dunántúli nagybirtokon.
