Főhajtás
Gróf Esterházy Jánosnak egyetlen „bűne” volt: a tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat, a népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint.
„A szlovákiai magyarság csak magyar. Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa.”
Tudta, hitte, vallotta: a nácik erkölcstelen, hitetlen, világromboló gazemberek.
Tudta, hitte, vallotta: a kommunisták erkölcstelen, hitetlen, világromboló gazemberek.
Ígérgetnek, de soha egyetlen ígéretüket nem tartják be. Mindig a nép, a nemzet boldogulásáról, a haza felvirágoztatásáról papolnak, de csak saját aljas érdekeik lebegnek a szemük előtt; mindig hazudnak, igazat véletlenül sem mondanak; számukra csak egy a fontos: erőszakkal megszerzett hatalmuk bármi áron történő fenntartása, megőrzése.
Gróf Esterházy János magyar volt, keresztény volt, becsületes volt a 20. században.
Magyar volt a cinikus és erkölcstelen politikusok által kiagyalt, Magyarországra kényszerített trianoni békediktátummal darabokra szaggatott Közép-Európában.
Hívő keresztény volt egy mindinkább hitetlenné, cinikussá, önérdekűvé sorvadó, rothadó Európában.
Becsületes ember volt, amikor becsületesen élni egyre több ember számára már nevetséges maradiság, a becstelen világban becsületesnek megmaradni sokak számára haszontalan (azaz: haszon nélküli) ostoba magatartás.
A politikus Esterházy János becsületes ember volt. Ez a 20. század általános – és sokak által elfogadott – értékrendje szerint fából vaskarika. Vagy egyszerűen: ostobaság! De ahogy fából nem lehet vaskarikát csinálni, vaskarikából sem fakarikát.
Esterházy János becsületes, keresztény magyar ember volt. Ezért utálták a nácik (németek, szlovákok), ezért gyűlölték a kommunisták („szovjetek”, magyarok, szlovákok).
Molnár Imre - Esterházy János élete és mártírhalálaEgyetlen tettét szokás (illik) manapság emlegetni: 1939-1944 között a szlovák nacionalista bábállam parlamentjének egyetlen magyar tagjaként nem szavazta meg az ú.n. zsidótörvényt. Idő múltával e bátor és nemes tettének emlékével koronázták őt mártírrá (némely) kommunisták. Taktikus sunyisággal megfeledkeztek arról, hogy gróf Esterházy János gyűlölte a kommunistákat is, mert tudta – mint József Attila: „Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét.” – , a náci veszedelem elmúltával annak édestestvére, a kommunista métely lesz az emberiséget fenyegető új ordas eszme. Nem tévedett.
A kommunista erkölcstelenség végtelen cinizmusára jellemző: a Magyar Életrajzi Lexikon 1967-ben megjelent első kötetében Esterházy János említésre nem méltó magyar ember, neve nem szerepel a kézikönyvben. Aztán – változnak az idők, recseg-ropog a népi demokráciának hazudott proletárdiktatúra emberellenes tákolmánya – 1981-ben kiadtak egy „kiegészítő” kötetet, mely azon jeles magyarok nevét tartalmazza, akik a három korábbi, változatlan kiadásból – ki tudja miért? – kimaradtak. E kötetben néhány sorban megemlékeznek gróf Esterházy Jánosról is.
Az utolsó említett életrajzi adat: „Aixinger Lászlóval szerk. a Toldy Kör kiadásában megjelent Szlovákiai Magyar Irodalmi Füzeteket (1942).” És aztán a szócikk szívenütő, váratlan utolsó mondata: „Börtönben halt meg.”
Arcátlanul mocskos mondat: Esterházy János 1957. március 8-án halt meg, miután tizenkét évig raboskodott a kommunista gazemberek börtöneiben, soha meg nem tagadva magyarságát, keresztény hitét, becsülettel vallott humanista elveit.
Esterházy János magyar ember volt. Szenvedett szibériai lágerekben, távollétében halálra ítélték Csehszlovákiában, hazatoloncolták, ide-oda hurcolták csehszlovák börtönökben, évekig sanyargatták szigorított fogságban a nagybeteg embert. De amikor hét évi rabság után 1952-ben feltették neki – írásban – a kérdést: „Mi motiválta Önt a bűncselekményre”, a törhetetlen gerincű magyar arisztokrata így válaszolt: „Meggyőződésem, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés a magyarokkal szemben nem volt igazságos.”
Esterházy János becsületes ember volt. 1945. április 20-án önként felkereste Pozsonyban Gustáv Husák kommunista belügyi megbízottat, látogatásával is hangsúlyozva: bűntelennek tartja magát, s azért jelentkezik, hogy a hatóság ne feltételezhesse róla, hogy rejtőzködik vagy szökni akar. Husák – a történelem fura fintora: a kommunista kapcabetyár az ötvenes években néhány évig elvtársai jóvoltából egy börtönben raboskodik Esterházy Jánossal! – megköszöni a látogatást, letartóztatja a grófot, átadja a szovjet megszállóknak, akik elhurcolják, tíz év javító-nevelő munkára ítélik és egy szibériai ólombányába száműzik. Amikor négy év múlva hazazsuppolják, hogy az időközben távollétében meghozott halálos ítéletet Pozsonyban végrehajtsák, 1949 májusában rövid időre kórházba kerül, viszonylag szabadabb körülmények közé. Rokonai nógatják, éljen a lehetőséggel, szökjön meg, barátai zárt diplomata kocsin menekítenék Bécsbe. De egy becsületes, magát bűntelennek valló ember nem szökik, nem menekül. Esterházy János vállalja sorsát: rab – haláláig.
És haláláig hívő keresztény ember. Csonttá-bőrré soványodva, negyvenhét kilóra fogyva is hitte: „az isteni igazságszolgáltatás elől nem térhet ki senki, ha talán el is kerüli az emberi igazságszolgáltatást, és megtanulhattuk azt is, hogy csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.”
Esterházy János életrajzát és szenvedéstörténetét tartja kezében az olvasó: egy 20. századi becsületes, keresztény magyar politikus élettörténetét.
Őrizze emlékezetünk értünk, magyarokért hozott életáldozatának „ércnél maradandóbb” emlékét!
Szigethy Gábor, 2013. március 6.
