"Fent a Monte Pincion olyan élet volt, mint egy ragyogó ünnepnapon. Hosszú, ragyogó kocsisor látogatta meg e szelid, felhőtlen májusi napon a „kerthalom" korzóját. Most ismét alágördültek, a legtöbb a Piazza della Trinitán át a Via Sistina felé.
Az esti nap elküldte szelid, meleg sugarait az örök városra. A sok kupola vakító bíboröltönybe öltözött; oszlopokon, sima falakon ragyogtak a szikrázó sugarak.
Már árnyék lopódzott a nyilt terekre és szűk utcákra s félhomályba borította az embereket és szobrokat. Fölkúszott á homály a fenyőkre és cyprusokra s csak a koronák tetején nevetett még fáradt fénnyel a nappal világossága.
Csak egy szempillantás kell, hogy a délvidék sötét éjjele boruljon e híres parkra is, mely most még lódobogástól, kocsizörejtől, szép római nők élénk társalgásától, tréfáitól és kacagásától visszhangzik.
Lent a fák között ült egy fiatal dán orvos, Krag dr. s barátjára, Birke festőre várt. Előre hajolva alakokat rajzolt botjával a homokba.
Hirtelen erős rózsaillatot érzett s fejét fölemelve, egy pár szép, barna gyermekszembe tekintett.
- Signore, vásároljon!
Egy kis virágárús leány volt, ki őt választotta ki áldozatául. Csábítólag tartott eléje egy csokor frissen szedett rózsát s nagy, barna szeme kihívóan villogott rá. Krag nemet intett fejével.
