A kötet a művészetek történetének egyik legfordulatosabb fél évszázadát, a XIX. század második felének művészetét dolgozza fel.
Ebben az ötven esztendőben az egyetemes, nagy stíluskorzsakokat felváltották az egy-egy évtizedes időtartamra korlátozódó festészeti izmusok, melyek a megrögzött esztétikai normákkal szembehelyezkedve új értékrendszert alakítottak ki.
Ez az értékpusztító és értékteremtő művészeti folyamt, melynek bölcsője Franciaország volt, a barbizoni tájképfestők munkásságával kezdődött, Courbet nyers és erőteljes realizmusával folytatódott, hogy végül az impreszionisták minden korábbi látáskonvencióval szakító forradalmában csúcsosodjék ki.
Mire az impresszionisták létjogosultságot szereztek művészetüknek, az új nemzedék már az impresszionizmust túlhaladó festészeti elvek kimunkálásának dolgozott, melynek eredményei elsősorban Gauguin, Van Gogh és cézanne eredeti és lenyűgöző szépségű életművében öltöttek testet.
A korszak utolsó fejezetét a szecesszió alkotja, mely az építézsetre, az iparművészetre, a képzőművészetre egyaránt kiterjedő egyöntetű stílus megteremtését tekintette elsőrendű feladatának. Németh Lajos tanulmánya szabatos és ugyanakkor élményszerű eligazítást nyújt ebben a bonyolult korszakban.
