Németh László az Égető Eszter-ről: "Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle. A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd apa, a restauráció éveiben a patikus férj, a népi mozgalom, a második világháború, a "négy párt" idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut. Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága hogy a körötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhová vetődik, elhagyatott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlenek köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet, a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése... Amikor elhagyják, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újjászőni. A regény a belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozott, a város szépítéséről álmodik, a férj valóban a technika megszállottja, a fiú a jobb kor szellemei felé tapogatózik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos "magyar" érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka - ezt fedezzük fel a hősnővel együtt - mélyebben van, mint a maguk természete."
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
