Jelen kiadvány szerzői látszólag furcsa együttest alkotnak: tudományos fokozatot viselő, elismert kutatóktól főállású háziasszonyokig, családanyákig terjed a paletta. Az előbbiek esetében nem meglepő, hogy színvonalas tanulmányokkal köszöntik az ünnepeltet. Ám az utóbbiak sem maradnak le: kitartó és lelkes hallgatói voltak Jóska bácsi előadásainak, olvasói könyveinek, s ami még ennél is fontosabb: amit megtanultak tőle, azt alkalmazták családjuk életében. Az ő írásaik a gyakorlattá tett elmélet bizonyságai, szebben szólnak bármilyen teoretikus munkánál, és Jóska bácsi tanítása használhatóságának, szükség- és időszerűségének mutatói. Külön öröm, hogy a kötetet Székelyföld két jeles szülötte is megtisztelte írásával. Egyikük egy fiatal pap, aki kutatói erényeket csillogtatva jelentősen hozzájárult a széphavasi kápolna történetének megismeréséhez. A másikuk, aki Molnár V. József generációjának fiatalabb tagja az ünnepelthez hasonlóan a magyarság kincseinek mentésén dolgozik, csak sokkal tárgyibb formában. A kötet legfiatalabb szerzője unokája lehetne Jóska bácsinak, a legidősebb szinte kortársa. Nincs közülük kettő, aki ugyanazon a településen lakna. E könyv bemutatója talán összehozza őket, de lehet, hogy néhányuk többé nem fog találkozni egyetlen szerzőtársával sem. Ennek ellenére nincs okuk a szomorúságra. Egyrészt azért, mert tudják, hogy van a másik, aki a maga posztján, alkalmasint fakanállal a kezében, helytáll, tovább fogja vinni és hagyományozni az életrevaló szerves műveltséget. Másrészt manapság a hálózatok korát éljük. A szerzők egy spontán létrejött hálózatban elosztott intelligencia elemei. Tudásuk egy részének papírra vetésével e kötet megcsillant valamit ebből az intelligenciából: a szerves műveltség bölcsességének fényéből. Ha a hálózat egy eleme, akár csomóponti is, kiesik, nincs baj: a rendszer pótolni fogja őt (de nem másolni). S ha egy napon a hálózat minden tagja egyesíti összes tudását, erejét, rájönnek, hogy mennyien vannak és mekkora erővel rendelkeznek...
