Gogol a „modern”, az utódokat is nyugtalanító klasszikusok közé tartozik. Zsúfolt és mégis arányos művészetében szeszélyesen vegyül a társadalmi szatíra és a szorongatott-gyengéd líra, a szertelen, olykor a groteszkbe hajló humor és a tárgyias fantasztikum. Nem volt az orosz irodalom nagyjai között egy sem, akire ne hatott volna, titkait mégis megőrizte: megmaradt páratlanul különös, utánozhatatlanul egyéni alkotónak. Az orosz történelem legválságosabb negyedszázadában, I. Miklós cár uralkodása idején, kihívó látomásaival, torz alakjainak felvonultatásával – bár maga is belepusztult – siettetni tudta kortársainak szellemi felszabadulását. Valóra vált, amit megsejtett: „Tudom, hogy nevem elmúlásom után szerencsésebb lesz nálam.”
Kötetünkben a Pétervári elbeszélések című ciklusának valamennyi darabját megtalálja az olvasó, a leghíresebb groteszk elbeszéléseit, amilyen Az orr, A köpönyeg; figuráinak szinte a lehetetlenségig élezett tragikomikuma már az abszurd ábrázolás mai irányzata felé mutat.
