2019-ben celebrálja a P.Mobil zenekar a közönségükkel kötött felbonthatatlan „házasságának” ötvenedik évfordulóját. Az „Aranylakodalom” esztendejének minden napja ünnep. Ilyenkor alkalom nyílik visszatekinteni az eltelt fél évszázadra és megajándékozni egymást.
A P.Mobil közönsége, a „Mobilosok” napra készen követik, figyelik kedvenceik minden pillanatát és elhalmozzák őket szeretetükkel: ez az ő ajándékuk. A zenekar pedig a felejthetetlen hangulatú koncerteken túl egy különleges csemegével kedveskedik: ezzel az albummal, amely egyszerre visszatekintés és tisztelgés.
Ezen a lemezen tizenegy dal kapott helyet, népdalok és más előadók szerzeményei „Pémobilosítva”.
Egy dal akkor és attól válik klasszikussá, ha feldolgozzák. Kilenc zenekar így, a P.Mobil felvezetésével immár átlépheti a Halhatatlanok Csarnokának kapuját, ha azt eddig még nem tette meg.
A magyar hagyományok tiszteletére és ápolására mindig is sokat adó zenekar két magyar népdalt is a koncertműsorába emelt, amelyek ezen a lemezen is helyet kaptak.
Az Illés dala nem csupán feldolgozás, hanem átdolgozás, egyfajta paródia még a P.Mobil pályafutásának első korszakából.
Parodizálni csak azokat lehetséges és érdemes, akikre oda kell fi gyelni és értik a humort. Anno új, humoros dalszöveget kapott az eredeti dal. Külön köszönet illeti a szerzőket, Szörényi Leventét és Bródy Jánost, hogy hozzájárultak daluk átformálásához!
A P. Box legendás himnuszát a P.Mobil folyamatosan műsoron tartja, ezúttal a kitűnő fiatal szólógitáros, Somogyi Remig is szerepet kapott a dalban.
Az Ismerős Arcok zenekar a nevét kölcsönözte a P. Mobiltól („Ismerős arcokat feledtem el”), a P.Mobil pedig saját felfogásában tette
még népszerűbbé az amúgy is sikeres dalt, ahogy az Omega, az Echo, a Skorpió és a Metro esetében is kaptak a szerzemények kisebb-nagyobb Mobil-újrafényezést.
A két „külső-belső” kuriózum a TRB és a Bill és a Box Co. felvételei: előbbi Tunyogi Péter zenekarának legendás dala, a Mobilos átdolgozás egyszerre adózik Tunyó emlékének és a nagy előd, a Deep Purple előtti főhajtás is; a lemez másik kiválósága pedig Bencsik Sándor „Samu” legutolsó szerzeménye.
Az „És?” úgy naprakészen korszerű, hogy öt évtizeden átívelő slágerlistának is tekinthető 1966-tól napjainkig amellett, hogy a Mobil-életmű különleges és fontos darabja lesz igen rövid időn belül. Rozsonits Tamás
Schuster Lóránt – ének, szöveg
Sárvári Vilmos – gitár, vokál
Baranyi László – ének, gitár, vokál
Szebelédi Zsolt – dob, gitár, ének, vokál
Tarnai Dániel – basszusgitár, vokál
Szabó Péter – billentyűs hangszerek, vokál
1. Nélküled 2018 (Ismerős Arcok) (Leczó Szilveszter – Nyerges Attila) 2018
2. A zöld, a bíbor és a fekete (Pandora’s Box) (Sáfár József, Cserháti István – Csiga Sándor) 1995
3. Ha megszólalnál (Bill és a Box Co.) (Bencsik Sándor, Zselencz László, Deák „Bill” Gyula – Varga Mihály) 1995
4. A csitári hegyek alatt (Ignite) (népdal) 2014
5. Fellegajtó nyitogató (népdal) 2018
6. Babylon (Omega) (Omega – Trunkos András) 1987
7. Miért kell elfelednem (Skorpió) (Frenreisz Károly) 1974
8. Prézli dal (Illés) (Szörényi Levente – Bródy János) (Kégli dal) 1973
9. Gondolsz-e majd rám? (Echo) (Varannai István – Tamás László) 1967
10. Szabad vér (TRB) (Závodi János – Horváth Attila) 1997
11. Mi fáj (Metró) (Nikolics Ottó – Boros János) 1966