"Ha az emberi sorsról akarunk vallani, akkor a Napút vagy Állatöv tizenkét téridő-egységből álló keretrendszerét nem lehet kikerülni, mert ebbe születünk bele. A nagy művekben, melyek összefoglaló vallomást fogalmaznak meg az emberről, akár egyéni sorsban, akár egy nép vagy a emberiség történetében, mint keretben, óhatatlanul meg fog jelenni ez a csillagmítoszi apparátus, mint foglalat. Hiánya dramaturgiai hibaként jelentkezik, s a néző-olvasó ezt úgy éli meg, hogy valami hiányzik vagy valami túlteng a műben. Ez a két típushiba adódik, ha nincs egy szerkezeti elem, egy jellem, egy cselekedet ellensúlyozva a túloldaláról. Ha pedig nem visz végig bennünket a szerző mind a tizenkét állatövi jegy-tulajdonságon, akkor egysíkúnak, érdektelennek találjuk a műben felvetett problémát, úgy érezzük, ez az író magánügye, nem vonatkozik ránk. Nem fogjuk magunkénak érezni, nem fogunk magunkra ismerni benne, mert nem az emberről, mint mikrokozmikus teljességről szól." (PAP GÁBOR)
