Passuth László - A mantuai herceg muzsikusa

„Tiziano halott” – a képzőművészet e százados tölgyének kidőlésével mintha örökre megfakult volna a Cinquecento itáliai ragyogása; a nagymesterek kezéből kiesett az ecset. Ám ezzel szinte egy időben egy eddig inkább csak egyházi síkon kultivált művészet – a Mater Musica bontakozott ki a Félszigeten, s a XVI. század utolsó évtizedeiben oly hatalmas lendülettel vette át az európai zene fölötti uralmat, hogy ez négy évszázadon keresztül szinte semmiben sem csökkent. Ennek a nagy zenei újjászületésnek mestere egy szerény, meglehetősen elnyomott udvari violajátékos, karmester – s a világ egyik legnagyobb zeneszerzője – a cremonai Claudio Monteverdi lett. A tér – a kis Mantua fejedelemsége –, ahol alkothatott, szerény volt, de a különös jellemű, szeszélyes, ám rendkívül művészi érzékkel megáldott Vincenzo Gonzaga herceg körül formálódó udvar is hozzájárult ahhoz, hogy némi kísérletek után Claudio mester megteremthesse a monodikus zene diadalaként a dramma per musicá-t, a mai operát. Vincenzo környezetében szinte egy időben találjuk Monteverdit, Torquato Tassót, majd Rubenset. E három művész jelenléte jelképezi a légkört, amelyben e kis tartomány ura és zenemestere mozoghatott. Számunkra különösen érdekes, hogy Monteverdi elkísérte hercegét 1594-ben magyarországi hadjáratára, s részt vehetett az Esztergom és Visegrád térségében folyó hadműveletekben, a táborban több hangversenyt is adott. Az itt szerzett élmények s hanghatások helyet kaptak a mester későbbi kompozícióiban is. Izgalmakban gazdag sorsot zár e Montoverdi élete – Cremona, Mantova s Velence háromszögében. S rendkívüli jelentőségű életműve híven tükrözi a nagy olasz, majd európai zenei reneszánszot.