"Karácsonyeste volt. A meredek hegyi utacskán hárman kapaszkodtak fölfelé. A holdfényben élesen rajzolódott ki árnyékuk a fehér havon. Egy asszony, hosszú, bő szoknyában, vállán fekete kendővel, kézenfogva vezetett egy sötét hajú hat év körüli kisfiút, aki útközben állandóan csacsogott. Mellettük, szemét a csillagos égre függesztetve, egy hétéves kislány bandukolt. Mellén keresztve tett kezével aranysárga mézeskalács mackót szorított a szívéhez.
A kisfiúnak is volt ilyen mackója, de ő már megette, csak a hátsó lábai maradtak meg. A fiú huncut tekintetet vetett a kislányra: "Az enyém nagyobb volt, mint a tiéd" - dicsekedett.
"Nem cserélek veled" - felelte nyugodtan a kislány és feléje sem fordult. Szeretettel nézegette a kezében tartott pompás mackót. Milyen édes illata van s hogy csillog a holdfényben! Soha, soha nem fog beleharapni! Nyolcvan gyerek kapott ma este mézeskalács-mackót a faluban, de egész biztos, hogy az övé volt a legszebb."
