A könyv kulcs és útmutató – bevezető a belső egység megtalálását célzó valódi pszichológiához, amivel az önismeret megszerezhető. Alapgondolatunk az, hogy az ember, ahogyan ismerjük, nem befejezett lény; hogy a természet csak egy bizonyos pontig fejleszti, azután hagyja, hogy saját erőfeszítései és eszközei révén fejlődjön, vagy éljen és meghaljon, úgy ahogy született, vagy elfajuljon és elveszítse a fejlődés képességét.
Ebben a felfogásban az ember fejlődése bizonyos belső minőségek és tulajdonságok fejlesztését fogja jelenteni, amelyek rendszerint fejletlenek maradnak, és maguktól nem képesek fejlődni. A tapasztalat és a megfigyelés azt mutatja, hogy ez a fejlődés csak bizonyos feltételekkel lehetséges. Feltételezi magának az embernek bizonyos erőfeszítéseit és megfelelő segítséget azok részéről, akik már korábban elkezdtek hasonló munkát, és már elértek a fejlődés bizonyos fokára, vagy legalábbis van valamennyi ismeretük a módszerekről.
Azzal a gondolattal kell kezdenünk, hogy a fejlődés lehetetlen erőfeszítés és segítség nélkül. Meg kell értenünk azt is, hogy az embernek a fejlődés során más lénnyé kell válnia, meg kell tanulnunk és értenünk, milyen értelemben és irányban kell mássá válnia; tehát, hogy mit jelent a „más lény”. Meg kell értenünk, hogy nem fejlődhet mindenki, és nem válhat mindenki más lénnyé. A fejlődés, az önismeret személyes erőfeszítés kérdése, és az emberiség tömegeire vonatkoztatva ritka kivétel. Ez talán furcsán hangzik, de fel kell fognunk, hogy a fejlődés nemcsak ritka, de egyre ritkábbá és ritkábbá válik.
Az előző állításokból természetesen számos kérdés fakad.
- Mit jelent az, hogy az embernek a fejlődés során más lénnyé kell válnia?
- Mit jelent a „más lény”?
- Milyen belső minőségeket és vonásokat lehet kifejleszteni az emberben, és hogyan lehet ezt megvalósítani?
- Miért nem fejlődhet és válhat mindenki más lénnyé? Miért ez az igazságtalanság?
Megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre, az utolsóval fogom kezdeni. Miért nem fejlődhet és válhat mindenki más lénnyé? A válasz igen egyszerű. Mert az emberek nem akarják. Mert nem tudnak róla, és mert akkor sem értik meg hosszú felkészítés nélkül, hogy ez mit jelent, ha elmondják nekik. A legfontosabb elv az, hogy a más lénnyé válást az embernek nagyon kell akarnia, és nagyon hosszú időn át. Egy múló vagy határozatlan óhaj, amely a külső körülményekkel való elégedetlenségen alapul, nem hoz létre elegendő ösztönzést.
Az ember fejlődése attól függ, megérti-e, hogy mit kaphat, és mit kell ezért adnia. Ha az ember nem akarja, vagy nem akarja elég erősen, és nem teszi meg a szükséges erőfeszítéseket, sosem fog fejlődni. Így hát nincs ebben igazságtalanság. Miért kapná az ember azt, amit nem óhajt? Az lenne igazságtalanság, ha erőszakkal tennék más lénnyé, amikor elégedett jelenlegi önmagával.
Fel kell tenni a kérdést, hogy mit jelent a más lény? Ha figyelembe veszünk minden fellelhető anyagot, ami erre a kérdésre vonatkozik, megállapíthatjuk, hogy a más lénnyé válás során az ember sok új minőséget és képességet szerez, amelyeket most nem birtokol. Ez elterjedt feltételezés, megtaláljuk minden olyan rendszerben, amely elfogadja az ember pszichológiai vagy belső fejlődésének eszméjét. Ám ez nem elég. Az új képességek legrészletesebb leírásai sem segítenek megérteni, hogy miként keletkeznek és honnan erednek.
Egy láncszem hiányzik az általában ismert elméletekből, még azokból is, amelyekről azt mondtam, hogy az ember lehetséges fejlődésének eszméjén alapulnak. Az az igazság, hogy mielőtt az ember megszerezne bármilyen új képességet vagy erőt, amelyet még nem ismer és birtokol, előbb azokat a képességeket és erőket kell megszereznie, amelyeket ugyan nem birtokol még, ám sajátjának tekint, vagyis azt hiszi, hogy ismeri, tudja használni és uralni azokat. Ez a hiányzó láncszem, ez a legfontosabb pont. A fejlődés útján, ami – mint korábban írtuk – erőfeszítésen és segítségen alapul, az embernek meg kell szereznie azokat a minőségeket, amelyekről azt hiszi, hogy már a birtokában vannak, holott csak ámítja magát.
Azért, hogy ezt jobban értsük, és hogy megtudjuk, milyen képességeket és erőket szerezhet meg – mind egészen újakat és meglepőket, mind azokat, amelyekről azt hiszi, hogy már a birtokában vannak – abból kell kiindulnunk, amit az ember általában tud önmagáról. És itt rögtön egy igen fontos tényhez érkezünk.
Az ember nem ismeri önmagát.
Nem ismeri korlátait és lehetőségeit. Még azt sem tudja, hogy mennyire nem ismeri önmagát. Az ember sokféle gépet talált fel és tudja, mielőtt használni vagy irányítani kezdene egy bonyolult gépet, néha évekig tartó figyelmes tanulmányozásra van szükség. De ezt az ismeretet nem alkalmazza önmagára, bár ő maga sokkal bonyolultabb gépezet, mint bármelyik, amit feltalált. Téves elképzeléseket táplál önmagáról. Először is, nem ismeri fel, hogy ő tulajdonképpen gépezet.
Mit jelent az, hogy az ember gépezet?
Azt jelenti, hogy nincs önálló tette sem kifelé, sem befelé. Gépezet, amelyet külső befolyások és hatások lendítenek mozgásba. Külső hatások hozzák létre minden mozdulatát, tettét, szavát, érzelmét, hangulatát, és gondolatát. Önmagában csak egy automata, előző tapasztalatok emlékeinek bizonyos készletével, és bizonyos mennyiségű tartalék energiával. Meg kell értenünk, hogy az ember semmit sem képes tenni. De ezt nem fogja fel, és meg van győződve arról, hogy képes tenni. Ez az első dolog, melyet tévesen a sajátjának tart. Ezt nagyon világosan kell érteni. Az ember nem képes tenni. Minden, amiről azt hiszi, hogy teszi, valójában történik. Minden csak történik vele, pontosan úgy, ahogyan az esővel az esés vagy a hóval az olvadás. Az angolban nincsenek személytelen igealakok, amelyeket emberi cselekedetekkel kapcsolatban használhatnánk. Így hát továbbra is azt fogjuk mondani, hogy az ember gondolkozik, olvas, ír, szeret, gyűlöl, háborúzni kezd, harcol és így tovább. Valójában mindez történik. Az ember nem képes mozogni, gondolkozni vagy beszélni önszántából. Marionettfigura, amelyet láthatatlan szálak ide-oda rángatnak. Ha ezt megérti, többet láthat magából, és akkor lehet, hogy a dolgok talán másnak mutatkoznak számára. De ha nem fogja fel, és nem érti meg teljes gépiességét, vagy ha nem akarja elfogadni ezt a tényt, akkor semmit sem tanulhat ezután, és a dolgok nem változhatnak meg számára.
Az ember gépezet, de nagyon különös gépezet. Olyan gépezet, amely megfelelő körülmények között és megfelelő eljárást alkalmazva láthatja, hogy gépezet, és miután teljesen megértette ezt, találhat módszert arra, hogy megszűnjön gépezet lenni.
