"A háború a politika folytatása más eszközökkel" - háború és a politika viszonyának ez a klasszikus meghatározása szállóigévé vált.
Akitől származik, Carl von Clausewitz porosz tábornok (1780-1831), a Napóleon elleni háborúk egyik vezető személyisége, a kor legkiválóbb hadi elméletírója volt. Főműve - A háborúról - első megjelenése óta számtalan új kiadást ért meg. És a munkássága iránti érdeklődés napjainkban se csökkent, sőt egyre erősödőben van olyannyira, hogy egyes kutatók valóságos "Clausewitz-reneszánszról" beszélnek.
És nemcsak katonák, de politikusok, politológusok, szociológusok, filozófusok, a rendszer-, a döntés- és a játékelmélet művelői is olvassák és elemzik műveit, szerzőjüket a modern praxeológia (cselekvéselmélet) egyik legjelentősebb előfutáraként tartva számon. Azzal pedig, hogy a háborút "nem zavartalan oksági kapcsolatnak", hanem "valószínűségi folyamatnak" látta, s az ilyen "bizonytalan helyzetben" való értelmes döntés lehetőségét kutatta, a mai filozófia egyik legfontosabb problémájának megoldásához adott hasznos indításokat.
