Az utóbbi 25-30 évben Európa több országában számottevően nőtt az alkoholfogyasztás. Megsokasodtak az ebből fakadó bajok is: nem egy európai országban ma az alkoholfogyasztás a dohányzás után a második legnagyobb közegészségügyi probléma.
Az alkoholistákat ellátó szolgálatok a múltban főképp arra törekedtek, hogy sokoldalú, speciális kezelést nyújtsanak annak a kevés betegnek, akik ezt meg tudták fizetni, illetőleg a gondozóintézetek közelében laktak. Az iszákosság és annak következményei azonban nyilvánvalóan nem lehetnek egyedül az egészségügyi gondja. Egyetlen államtól sem lehet elvárni, hogy kineveljen olyan szakembereket, akik csupán ezeknek a problémáknak a felismerésével és kezelésével foglalkoznak. A WHO álláspontja az, hogy a megoldást a közösségek segítő erejében és a baj korai felismerésében kell keresni, s ennek érdekében különböző jelentési rendszereket, módszereket, kis léptékű megfigyelési és értékelési stratégiákat javasol.
Az ilyen stratégiák indokoltságát egyre több adat igazolja. Ám továbbra is szükség van az egészségvédelem és az egyszerű beavatkozási lehetőségek gondos tanulmányozására és hatékonyságuk alátámasztására. Az alapellátás körébe eső beavatkozások indokolt volta és gazdaságossága vitán felül áll, sürgősen szükség van azonban további munkára ahhoz, hogy a szép szavak napi gyakorlattá váljanak. A WHO nemrég kiadott egy kézikönyvet a közösségekben dolgozó egészségügyi szakemberek számára, amely a kábítószerfüggőség és az alkoholizmus problémáit tárgyalja. Ez egy sor irányelvet is felsorol, amelyek e szakemberek munkáját könnyíthetik.
