Ezt a regényt akkor kezdtem el megírni, amikor az új alkotmányos korszak (1861-ben) azt a csalóka reményt költötte fel, hogy az elmúlt szabadság újra életre kel hazánkban. Fölszabadult a politikai szószék és a sajtó. Régi óhajtásom volt olyan nagyobb regényt írni, mely a szabadságharcot tünteti vissza. Még ekkor élénken emlékeztem a 48/49-iki világra: minden nagy és apró, tragikus és komikus alakja a dicsőséggel és rémekkel teljes korszaknak ott élt, ott kísértett a lelkemben; és én elég naiv voltam azt hinni, hogy ezt mind föl lehet már támasztani a hamuból, a ködből. Mire aztán elkészültem a regénnyel, akkorra vége lett az alkotmányos korszaknak. Jött az átokterhelt Schmerling-éra. Százszorta rosszabb a Bach-korszaknál..
