Amikor az ember néha fülel elhangzott szavai után, meghökkenve tapasztalhatja, hogy tulajdonképpen nem ő szólt, hanem "valaki belőle". Szerb Antal, Dante, Jókai, Thomas Mann, Füst Milán és még sok más író hangja, mondatai hallatszanak. Észrevétlenül belém lopództak volna? Vagy mégis Borgesnek lenne igaza: " Ők nem te vagy. Nem vált meg téged, amit mások írtak... Ők nem te vagy, mély labirintusához Láncolva saját bolyongásaidnak. ...Porrá lesz az az írás is, amelyen Most dolgozol, porrá lesz ajkadon A szó is. Hádészban nincs irgalom, És Isten éjszakája véghetetlen. Anyagod az idő, a szakadatlan. Az vagy, ami ő, minden pillanatban." Ám, én nem csak jelen pillanat vagyok. Emlékezem, tehát én vagyok a múlt is, és sejtéseim révén talán egy kicsit a jövő is bennem van. Ez az írás arról a 33 könyvről és íróról szól, akiknek a világlátásából annyi minden elkeveredett saját gondolataimmal és érzéseimmel, hogy ma már nemigen tudom szétválasztani őket. Ezért mesélek ezekről a könyvekről az Olvasónak, akit barátomnak érzek."
