Felsorolni is sok, mi mindenről esik szó Rádai Ödön: Háromfejű elefánt napernyővel című könyvében. A karsztkutató, vízügyi és légifényképszakértő szerző – családjával együtt – két évet töltött, dolgozott Délkelet-Ázsiában, Laoszban, s e művében sokrétű képet nyújt e távoli baráti országról, s szerényen saját ottani tevékenységéről.
E könyv első színhelye Vientián, az ősi-ifjú főváros, ahol is a szerző és családja lakott. Kíváncsi ember lévén családjával együtt megnézte – és most az olvasókkal is megismerteti – a város nevezetességeit, ősi buddhista szertartásait, kultikus építményeit. Útja ezután rövidesen Luang Prabangba vezetett, az egykori királyi székhelyre, a pagodák, barlangok és bronzdobok városába, majd a nagyvárosokon túl a déli vidékekre, ahol különféle hidrológiai feladatok várták. A szerző a természeti viszonyok bemutatása közben szól a vizek világáról, vadászatról, aranymosásról stb., majd egy igen primitív, a kőkorszakinál is alacsonyabb szinten élő néptörzs, a mbrik életmódjáról, szokásairól. A vientiáni séták című fejezetből megismerjük a Rádai család életkörülményeit és „harcát” a trópusi természeti viszonyokkal, majd kirándulásokra kísérhetjük el a szerzőt és munkatársait a vientiáni síkságon. Megtudjuk, hogy zajlik le egy rituális csónakverseny, a rakétafesztivál, milyen az új palást ünnepe. Igen széles körű áttekintést kapunk a laoszi szokásokról (keresztelés, házasságkötés, végtisztesség), a lao nyelvről, irodalomról, zenéről, táncról, amulettekről és talizmánokról,a bivalyáldozatról és a rituális halászatról a Mekongon, s végül az ősi és mai lao művészetről (fafaragás, fémművesség, textil- és agyagmegmunkálás).
