Gyanútlanul élünk a mindennapjainkban. Próbálunk megfelelni a ránk zúduló elvárásoknak. Igyekszünk mindenkihez annyira „jók lenni”, amennyire csak lehetséges. Problémákat oldunk meg családunkban, munkahelyünkön, egyházi és egyéb közösségeinkben. És eközben egyre nagyobb rejtett hátizsákot cipelünk. Ebbe dugjuk, amiről e lázas tevékenység közepette nem akarunk tudomást venni. A félelmeinket, a gyengeségeinket, elfojtott indulatainkat. Hiába dugdossuk, a titkos holmi csak gyarapodik. És közben semmit sem tudunk olyan dolgokról, mint a kontempláció…
Richard Rohr új könyvében ebből az állapotból kínál kiutat. Programja nem könnyen követhető. Figyelmeztet, hogy csak az induljon vele a tisztánlátás, a küszöbélmény felé, a „cethal gyomrába”, aki tudja, hogy onnan nincs visszatérés a korábbi hétköznapokba. Az út végén hatalmas lelki adomány vár ránk. Az immár kétezer éves ajándék, mely az orrunk előtt van, mégsem látjuk. És semmi mást nem kell tennünk, mint hogy elfogadjuk. Hogy észrevegyük és adjuk fel rosszul beidegzett túlélési taktikázásunkat. Ne okoljunk másokat az állapotunkért. Ne akarjunk másokat büntetni, kritizálni, megmenteni, hanem tartsuk magunkban a fájdalmunkat. Vegyük észre, hogy saját fájdalmunk nem „különb”, pontosan ugyanolyan, mint azoké, akik körülöttünk élnek. Tartsuk magunkban mindaddig, míg átalakít, megváltoztat bennünket. És amikor így a cethal gyomrából új partra jutunk, már nem akarjuk megmenteni a világot. Csak hitelesen tudunk beszélni arról, hogy nincs mitől félni…
Lisztes Gábor
