Egzisztencialista hullámvasút? Modernista tragikomédia? Regénybe oltott filozofikus regényelmélet? Samuel Beckett Watt című írása talán mindez együtt, és még sok más is, vagy esetleg a felsoroltak egyike sem. Címkét ragasztani rá képtelenség, hiszen az angolszász irodalom és irodalmi nyelv bomlási folyamatának egyik legszélsőségesebb, végletesen abszurd (már-már posztmodern) példája e mű. A regényt néhány mondatban bemutatni hiábavaló kísérlet, melynek eredménye csakis kudarc lehet.
Hogy mégis mi a cselekménye? Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet egy bizonyos jelentőségteljes módon véget ér. Mindeközben az olvasó ámuldozik a szerző tisztaságában is lenyűgözően összetett prózáján, s olykor a fergeteges humor okozta nevetőgörcsökből igyekszik magához térni, máskor a terjedelmes kitérők okozta döbbenetből. A meghökkentő regény Beckett tán legjelentősebb kísérlete annak ábrázolására, hogy a létezésben értelmet találnunk egyszerre szükségszerű - és lehetetlen. Ugyanakkor mindezt tudva sincs más választásunk, mint kutatni a lét értelmét.
Charles Kinbote szavait idézve: "a mű nem más, mint váratlanul előburjánzó varázslat; a jó öreg illuzionista kalapjába szórt egy rakás jegyzetet - és előhúzott belőle egy költeményt".
