A bár bejáratától plafonig tükrös lépcsősor vezetett - legnagyobb bánatomra - a pultig, ahová szerintem direkt gyűjtötték össze a világ legfeszesebb mellű mixernőit. Belenéztem egyszer abba a tükörbe (többször nem mertem) és megállapítottam, hogy csak egy hajszál választ el a végső kiselejtezéstől. (...) Rá sem mertem gondolni, hogy az alsónadrágom meg a zoknim még nem is látszik! Erre szokták mondani: "megjöttek az orvosi leleteim. Eszerint kicsi vagyok, kopasz és kövér."
Szerintem az udvarlást tanítani kéne az iskolákban. Vagy egyezményesen bevezetni a teljes őszinteséget. Odamehetnék mondjuk a metrón egy nőhöz az alábbi szöveggel: "Asszonyom, maga nagyon tetszik nekem, lenne-e mód esetleg arra, hogy lefeküdjön velem?" És erre nem törne ki a botrány, hanem csak annyit mondana a nő: "Sajnos fiatalember, nincsenek jó híreim."
