Ismét itt van Emma, a Babablues szeleburdi hősnője, és továbbra is gyermekre vágyik. Két éve hallgatja biológiai órája ketyegését meg mások intelmeit, hogy jó lesz igyekeznie. Pedig rajta és sokat szenvedett férjén, Jamesen nem múlik: ők a fejen állástól kezdve a lombikbébiprogramig mindent kipróbáltak. Emma végül úgy dönt, hogy lemond a szaporodás legáltalánosabb módjáról, és az örökbefogadást választják (ami ellen, némi agymosás után, Jamesnek sincs kifogása) - az úgyis könnyebb, gyorsabb, kevésbé fájdalmas. Emma legalábbis ezt képzelte. Hamar ráeszmél azonban, hogy sok mindent kihagyott a számításból, a többi között azt, hogy csak külföldön, például Oroszországban vannak örökbe adható gyerekek. Továbbá bizonyítaniuk kell Jamesszel a rettegett szociális munkásoknak, hogy alkalmasak egy baba felnevelésére. Valamint nem árt, ha beszélnek pár szót oroszul, rendelkeznek némi ismerettel az orosz kultúráról, megfelelő ajánlókat találnak - vagyis az örökbefogadás tető alá hozása egyáltalán nem egy leányálom. És ha ez nem kergeti őrületbe szegény Emmát, akkor megteszik a családtagjai meg a barátnői.
