Száztíz évvel ezelőtt született, és húsz éve halt meg Sőregi János. A debreceni Déri Múzeum egykori igazgatója régészként, néprajzkutatóként, helytörténészként és újságíróként is komoly munkásságot fejtett ki, aktív korában közismert és köztiszteletben álló polgára volt nemcsak a városnak, hanem hazánknak is. 1950-ben érdemeit mellőzve nyugdíjazták. Miután nyugdíja, feleségének és akkor még diák fiának eltartására nem volt elegendő, nagyértékű könyvtárának részbeni eladására kényszerült. Kéziratait, naplóit is pénzzé tette. Szerencsére a Kossuth Lajos Tudományegyetem Kézirattárának vezetői felismerték a felajánlott iratok értékét, és a folyamatos vásárlással nemcsak a szerző anyagi gondjain segítettek, hanem biztosították a pótolhatatlan feljegyzések, levelek, naplók közgyűjteménybe kerülését is. A Kézirattárba került anyagok között is a legértékesebbek Sőregi János naplói. Sőregi 18 éves korától vezetett naplót. Különösen jelentős a Debreceni Egyetem Kézirattárában őrzött "Feljegyzéseim az I. Világháborúból 1916-1918" című naplója, amelyet gyorsírással írt jegyzeteiből ő maga állított össze. Legfőbb érdeme, hogy írójának az embertelen körülmények között is volt ereje megfigyelni és bemutatni a háború mindennapjait. Az 1922-től vezetett "Debreceni Napló" hasonlóképpen felbecsülhetetlen kincs (lehetne) olvasói számára. Pontos megfigyelőkészségének köszönhetően nem kerülhette el semmi apróság a figyelmét. Mivel rendszerint gyorsírással a helyszínen jegyzetelt, írásainak olvasása közben biztosak lehetünk azoknak hitelességében is. "Gyorsírás nélkül jó és teljesen megbízható részletes naplót nem lehet írni. A gyors lejegyzés nem zavarja sem az elbeszélőt, sem a munkát, és ami legfontosabb a gondolkozás, az emlékezés folytonosságát. Sokszor az elbeszélő nem is tudja, hogy amit mond, azt szóról szóra lejegyeztük. Vonaton, rázós szekéren, csónakon, munka közben, étkezésnél a napló állandóan kéznél legyen zsinórra kötött ceruzával, hogy a lejegyzést egy pillanatra se halasszuk el, mert egyetlen érdekes szó, szólásmód is igen értékes lehet, s ha emlékezetünkre bízzuk, csak feledés a vége." - írja egyik munkájában. A naplókból megismerhetjük a '20-as, '30-as, '40-es évek Debrecenének társadalmi, politikai viszonyait, jellegzetes közéleti alakjait, művészeit, Sőregi kortársait. De elénk tárulnak a város jellegzetes épületei, az utazások során megismert tájak és természeti szépségek is, hiszen kiváló rajztehetsége folytán naplóját illusztrációkkal is gazdagította. Az értékes naplók a szerző által folyóírásra áttéve kerültek a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) Kézirattárába, ahol azokat ma is őrzik. A naplókban feljegyzett adatokból, megfigyelésekből aztán Sőregi János maga állított össze szinte nyomdakész állapotra komoly és véleményem szerint megjelenés esetén nagy érdeklődésre számító dolgozatokat, amelyek azonban ma is kiadatlanok. Pedig a Zoltai Lajosról, Ecsedi Istvánról, Györffy Istvánról, Móricz Zsigmondról, Komáromi Jánosról, Móricz Pálról, Oláh Gáborról, Gulyás Pálról, Medgyessy Ferencről és másokról írt életrajzi tanulmányok, valamint a levelezések fontos forrásai lennének a helytörténeti, az irodalomtörténeti és a művészettörténeti kutatásoknak is. Sajnos a Sőregi halála óta eltelt húsz esztendő alatt egyetlen kézirata sem került kiadásra, de ami még fájóbb, a legutóbbi időkig életrajzát sem írta meg senki. Reméljük, hogy Csáki Annamária diplomadolgozata , amelyben összegyűjtötte Sőregi János biográfiai adatait, hamarosan hozzáférhetővé válik az érdeklődők számára. Addig is szolgáljon az alábbi rövid, és csak alapvető adatokat nyújtó életrajz hiánypótlásul: Sőregi János 1892. december 25-én született a bodrogközi Cigándon. Az elemi iskola elvégzése után a Sárospataki Református Főiskola gimnáziumában érettségizett 1910-ben. Joghallgató lett, de néprajzi érdeklődése is kezdett kibontakozni. 1914-től önkéntesként vett részt a világháborúban, először az orosz, majd az olasz fronton harcolt. Tartalékos főhadnagyként szerelt le és hazatért Cigándra, ahol özvegyen maradt édesanyja és két húga eltartását is fel kellett vállalnia. Befejezte a Jogi Akadémiát is. Sárospatakon, mezei jogászként élt és gazdálkodott szülőfalujában. A Bodrogköz komolyabb néprajzi kutatása ebben az időszakban, az 1920-as években indult meg. A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai - köztük Györffy István, Ébner Sándor, Lajtha László és Ecsedi István - Budapesten tájékozódtak, hogy ki tudná őket azon a vidéken kalauzolni. A Pesti Hírlaphoz publikáló, de Cigándon élő Sőregit ajánlották nekik. Nem is csalódtak a Bodrogköz néprajzi értékeit jól ismerő és ilyen irányú kutatásokat már egy évtizede folytató jogászban. Ecsedi 1920-ban tiszai gyűjtőútja során találkozott Sőregivel, akinek értő útmutatása mellett sok értékes néprajzi tárgyat gyűjthetett. Elsősorban Györffy István érdeme volt, hogy felismerte az autodidakta etnográfus tehetségét és szorgalmát. Ő ajánlotta segítségül a debreceni Városi Múzeumot ekkor egyedül irányító Zoltai Lajos mellé. 1922-ben így került Debrecenbe, ahol beiratkozott a Tisza István Tudományegyetemre, és megkezdte múzeumi pályafutását. Egyetemi évei alatt Zoltai vezetésével megismerte a múzeum teljes anyagát, a várost és környékét. 1924-25-ben városi ösztöndíjjal a bécsi Collegium Hungaricumba került, ahol főleg régészeti és muzeológiai tanulmányokat folytatott. 1927-ben a debreceni Egyetemen doktori diplomát szerzett egyetemes történet, archeológia és geográfia tárgyakból. 1924-ben múzeumi segédőrré, 1930-ban múzeumőrré lépett elő, 1936-tól pedig nyugdíjazásáig ő volt a Déri Múzeum igazgatója. Sőregi János érdemeit felsorolni e szűk keretek között lehetetlen, néhányat mégis kiemelnék, hogy lássuk, mennyiben járult hozzá tevékenységével a hazai kultúra terjesztéséhez és a Déri Múzeum európai színvonalra emeléséhez: Bécsi évei alatt személyes ismeretséget kötött Déri Frigyessel, Debrecen díszpolgárával, aki a városnak korábban felajánlotta magángyűjteményét és anyagi támogatását egy új múzeum létesítésére. A mecénás 1924-ben történt váratlan halála után a Déri-hagyaték felleltározását és Debrecenbe történő szállítását Sőregi intézte, majd a Déri Múzeum berendezésében és a kiállítás megszervezésében is tevékeny részt vállalt. Munkássága során folyamatosan figyelemmel kísérte a városban zajló kulturális kezdeményezéseket, így kapott publicitást a Hortobágyi Festőkolónia programja is, amelynek működéséről folyamatosan beszámolt újságcikkeiben. Elévülhetetlen érdemei voltak Holló László tehetségének felismerésében és a vándorló festőművész debreceni letelepítésében, sőt a második világháború végén a Déri Múzeum kincseinek (köztük Munkácsi: Ecce Homo festményének) megmentésében is. A múzeum vezetése mellett - amely időszakban folyt munka színvonaláról elég, ha csak a mintaszerűen összeállított Évkönyvek és az ismeretterjesztő közlemények tucatjai tanúskodnak - folyamatosan folytatta régészeti ásatásait, néprajzi gyűjtéseit, művészettörténeti előadásait is. * * * Jelen kiadványban szándékom szerint - mintegy kibővítve a korábban a Nimfea Egyesület Évkönyvében közölt, Sőregi hortobágyi útjait bemutató részeket - össze kívántam gyűjteni a teljes Hortobágy-kéziratot, mindazokat a megfigyeléseket, amelyeket a szerző élete során a pusztával kapcsolatban feljegyzett. Ehhez legkézenfekvőbbnek a Debreceni Naplóból a Hortobággyal kapcsolatos részek kigyűjtése tűnt, ám az Egyetemi Kézirattárban a naplóknak az 1927-től az 1941-ig tartó időszakra vonatkozó kötetei nem találhatók meg, azok valószínűleg a Déri Múzeumba kerültek. Erről azonban pontos adatot nem sikerült nyernem, időközben viszont sikerült kideríteni, hogy Sőregi János maga is összeállított a Hortobággyal kapcsolatos megfigyeléseiből és feljegyzéseiből egy hat kötetes dolgozatot, amelyek hollétéről sokáig nem tudtam biztosat. Csak nemrégiben derült ki, hogy a "Feljegyzéseim a hortobágyi pusztáról" c. kéziratos tanulmány, amelyet a szerző 1967 és 1971 között állított össze, a Déri Múzeum Néprajzi Gyűjteményének Adattárában található. A közel másfélezer oldalnyi, fényképekkel, rajzokkal gazdagon illusztrált és korabeli újságcikkekkel ellátott kéziratokba betekintést ugyan nyerhettem, jelen munkához azonban felhasználási engedélyt a múzeum vezetésétől nem kaptam. A harminc éve kiadatlanul heverő kézira-tok feldolgozását ugyanis már végzik a muzeológusok, és remélhetőleg hamarosan meg is jelenhetnek nyomtatásban. Az említett akadályok miatt jelen kiadványban a Hortobággyal kapcsolatos fejezet így csak csonkán kerülhet bemutatásra. Az általam hozzáférhető naplórészletek kigyűjtése mellett az Egyetemi Kézirattárban található dolgozatok Hortobággyal kapcsolatos fejezeteivel kibővítve talán mégis sikerült Sőregi János pusztai kirándulásairól és tanulmányútjairól szemléletes és tanulságos képet nyújtani. A Hortobággyal kapcsolatos fejezet a következő forrásokból táplálkozik: 1. Emlékeim és feljegyzéseim… dr. Ecsedi Istvánról (részletek: Előszó; és Ecsedivel a Hortobágyi pusztán) 2. Séta a tavaszi Nagyhortobágyon (Sőregi János naplójában fellelt, tudomásom szerint nyomtatásban eddig meg nem jelent írása) 3. Az ohat-telekházi első és második régészeti ásatás leírása (részlet a Debreceni Naplóból) 4. Emlékeim és feljegyzéseim Móricz Zsigmondról (Részletek: Móricz Zsigmond 1942. évi, utolsó hortobágyi útjáról, a nyomtatásban eddig meg nem jelent fejezettel) 5. Adatok Debrecen város művészettörténetéhez… (A Hortobágyi Festőkolóniára, elsősorban Boromisza Tiborra és Káplár Miklósra vonatkozó részekkel és adatokkal) Érdemesnek tartottam a hortobágyi utak mellett Sőregi egyéb alföldi tanulmányútjaiból is bemutatni néhányat, így került jelen kiadványba a Mikepércsen és Szepes pusztán tett utak, valamint az erdőspusztai (fancsikai, bánki, paci) kirándulások leírása. A bihari területekről (Berettyóújfaluról, Szentpéterszegről és Gáborjánról) a herpályi ásatás feljegyzései nyújtanak szemléletes képet, a Tiszamenti és Szamos parti tájakról pedig a panyolai tölgyfaépítmény feltárására tett többéves kutatómunka leírása. Utóbbi kéziratból csak a lelet megtalálását és az ásatások előkészítését bemutató részeket válogattam ki, bár a Kézirattárban található "Ásatási naplók" közel 1200 oldalas feljegyzéseiben a tiszai táj megkapó, szeretetteljes leírása mellett számtalan érdekes néprajzi, természettudományos megfigyelés is található. Hogy mennyire nyitott volt Sőregi mindenre, jó példa az 1938. augusztus 8-án a panyolai ásatások idején történt tornádó megfigyelése. A Déri Múzeum Évkönyvében így ír a nagy pillanatról: "…Amint a füzesben vertük a sátrat, egyszercsak hallom, hogy munkásaim a balparton kiabálnak: Odanézzetek, még olyat nem láttatok! Kiszaladtam a füzesből s azonnal észrevettem, hogy tőlünk DK-re az égen egy vékony tölcsérszerű felhő csüng alá. Rögtön megnéztem az órámat és kézbe vettem a fényképezőgépemet. Pontosan 16 óra 35 perc volt. Hogy a légörvény keletkezésétől odáig mennyi idő telt el, nem tudhatom. Többé nem vettem le róla a szememet s állandóan fényképeztem, mert a jelenség lényegét azonnal felismertem: egy tornádónak vagyok szemtanúja… A nábrádi légörvényről készült 10 felvételemet tartalmazó filmtekercs a Déri Múzeum tulajdona." A hazánkban ritka, de nem ismeretlen forgószélről ugyan a szakembereknek addig is volt tudomásuk, Sőreginek azonban Magyarországon először sikerült a tornádót le is fényképezni! A nábrádi légörvény megörökítése csupán lélekjelenlétének, az viszont, hogy egyáltalán figyelemre méltatta a jelenséget, széleskörű érdeklődésének volt köszönhető. Tudományos szempontból igen érdekes az elsőként jelen kiadványban közölt "hózaj" megfigyelése, amely mellett bizonyára a legtöbb régész szintén elment volna, az ízig-vérig természettudós Sőregi azonban felfigyelt rá, sőt le is fényképezte azt. Nyitott szemléletével így a tudomány számára először örökítette meg az addig ismeretlen téli jelenséget. Találhatunk ugyanakkor a szövegben számtalan olyan megjegyzést, leírást, amelyek érdekes és fontos adatokkal szolgálnak a két háború közötti Magyarország gazdasági, társadalmi viszonyait kutatók számára is. Az éppen aktuális fizetőeszköz (a korona, majd 1927 után a pengő) értékét, a kultúráért dolgozó múzeumi tisztviselők anyagi helyzetét vagy a korabeli közlekedési viszonyokat egyaránt megismerhetjük Sőregi írásaiból. A precíz tudományos leírások szerzője, és a társadalmi viszonyok leírója (a mindenre figyelő tudós és korának hiteles tudósítója) mellett ugyanakkor a jegyzetekben mindig ott találjuk az élővilág és a táj szépségeire rácsodálkozni képes lírikust is, és a természet védelméért szót emelő embert. Sőregi megkapó, érzelmektől átitatott sorokkal örökíti meg a látott tájak szépségét, a síkságok, halmok, vizek, fák harmóniájának az emberi lélekre gyakorolt hatását, de felemeli a szavát minden barbár cselekedet ellen: nemcsak az emberek, hanem az állatok vagy a természet pusztítását is megannyiszor elkeseredetten bírálja. Sőregi tehát egyszerre képes a régész, a néprajzkutató, a természettudós, a helytörténész és az író szemével látva, az ismeretek átadását küldetésként felfogó ember lelkiismeretével bemutatni az olvasónak az alföldi tájakat. * * * A feljegyzések és naplórészletek sajtó alá rendezése során törekedtem arra, hogy a korabeli jegyzeteket lehetőség szerint mai helyesírásra ültessem át. Így szükségesnek éreztem a különböző szövegekben gyakran következetlenül előforduló dátumok és időpontok egységesítését. Kivételt képeznek mindazok a korabeli cikkek, levélrészletek, amelyekben a szöveghűség érdekében semmiféle nyelvtani változtatást nem hajtottam végre. Végül változtatás nélkül közlöm azokat a tájnyelvi kifejezéseket, szavakat is, amelyek átírása véleményem szerint a szövegek stilisztikai csorbulását idézte volna elő (pl: csolnak, kútat, otthol, sűrven, talú, velök, stb.). A lap alján található lábjegyzetek (római számmal vagy + jellel) Sőregi Jánostól származnak, saját magyarázataimat, megjegyzéseimet - hogy a szöveg folytonosságát közbevetésekkel ne törjem meg - a kötet végén közlöm. A Sőregi naplóiban és kéziratos dolgozataiban nagy számban található képek válogatásakor igyekeztem a bemutatás céljának megfelelően minden fejezethez, lehetőség szerint az eredetivel azonos szövegkörnyezetben szereplő illusztrációkat közzétenni. Bízom benne, hogy az említett apróbb változtatások, és a sajtó alá rendezés során tett szükségszerű válogatások ellenére sikerült megőrizni az írások eredeti hangulatát, és az Olvasók hozzám hasonlóan részesülhetnek abban a csodálatos, időutazáshoz hasonlítható érzésben, amely engem a Sőregi-naplók tanulmányozása közben minden alkalommal elfogott. * * * Köszönettel tartozom Fintha István barátomnak, aki a Sőregi-kéziratokra elsőként felhívta a figyelmemet, Dr. Korompai Gábornénak, a Debreceni Egyetemi Kézirattár vezetőjének, aki tanácsokkal és útmutatásokkal is folyamatosan segítette munkámat, Sőreghy Jánosnak és özv. Morvainé Sőreghy Sárának, Dr. Sőregi János törvényes örököseinek, akik édesapjuk emlékének ápolását fontosnak érezve, jelen kiadás megjelenéséhez hozzájárultak, és mindazoknak, akik bármilyen módon támogatták, hogy Sőregi írásai napvilágot lássanak. Pásti Csaba
Tartalomjegyzék:
BEVEZETÉS HORTOBÁGYI UTAKON Előszó Ecsedivel a hortobágyi pusztán
SŐREGI JÁNOS: A HORTOBÁGY VÁNDORA TAVASZI SÉTA A NAGYHORTOBÁGYON
AZ OHAT-TELEKHÁZI ÁSATÁS 1923. szeptember 10. 1923. szeptember 11-15.
AZ OHATI MÁSODIK RÉGÉSZETI ÁSATÁS Október 28. Október 29. Október 30. Október 31. November 1. November 2. November 3.
MÓRICZ ZSIGMONDDAL A HORTOBÁGYON A hortobágyi kirándulás
A HORTOBÁGYI FESTŐKOLÓNIA A hortobágyi festőkolónia első évének eredményei A második, 1929-es esztendő eseményei
NÉHÁNY SZÓ KÁPLÁR MIKLÓS KÉPEIHEZ ÁSATÁSUNK A HERPÁLYI FÖLDVÁRON 1922. október 17-24. 1922. október 18. 1922. október 19. 1922. október 20. 1922. október 21. 1922. október 22. 1922. október 23. 1922. október 24.
MIKEPÉRCSI KUTATÓUTUNK 1923. június 21.
KIRÁNDULÁSUNK SZEPES-PUSZTÁRA 1923. június 26.
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS BÁNK, FANCSIKA ÉS PACZ PUSZTÁKRA 1923. július 27.
A PANYOLAI PALÁNKÉPÍTMÉNY ÁSATÁSI NAPLÓI I. Előzmények; A lelőhely felfedezése 1930. 1931. II. A faalkotmány két szemléje 1932. március 12. és június 22.
JEGYZETEK
