Ezer évvel ezelőtt a két császárság határain kívüli kelet- és észak-európai népek életében sorsdöntő változás következett be. Azok a népek, amelyeknek vezetői erős katonai kísérettel rendelkeztek: dánok, norvégek, svédek, oroszok, csehek, lengyelek és magyarok, közel egyidőben államot szerveztek, és felvették a kereszténységet. Ez az Európa arculatát megváltoztató fordulat belső fejlődés és külső hatások eredménye volt. Csak olyan nép tudott tartós államot létrehozni, amely a gazdasági és társadalmi fejlődés bizonyos fokát elérte, és uralkodó rétege belső erőforrásokból tudta stabilizálni uralmát. Az uralom stabilizálására azonban a gazdasági előfeltételek nem voltak elegendők; az uralmat ideológiailag is stabilizálni kellett, s erre a középkori Európában a Volgáig a kereszténység, azon túl az iszlám mutatkozott a legalkalmasabbnak.
Közép-Kelet-Európában az Ottók megújított német-római birodalmának volt katalizátor szerepe e folyamatban. A birodalom terjeszkedésével szemben a határon lakó pogány népeknek egyetlen lehetőségük maradt a védekezésre: maguk is felvették a kereszténységet, és megkíséreltek egy olyanféle állami berendezkedést létrehozni, amilyen a frank birodalomban és utódállamaiban megvalósult.
