Minden hindu, függetlenül attól, miben hisz és milyen típusú szellemi rendszert követ, a Védikus Risik bölcsességét a hindu spiritualitás forrásának, a Védákat vallása legszentebb szentírásainak, a Védikus kultúrát pedig az indiai kultúra táptalajának tekinti. De annak ellenére, hogy a Védákat nagy tiszteletben tartják és kitartóan tanulmányozzák, legbelsőbb jelentésük még Indiában is elveszett mind a papok, mind az írástudók számára. A Védikus költészet nyelvezete és képei, a tudatosság és a létezés több síkján egyidejűleg is jelentőséggel bíró szimbolizmusa a legtöbb olvasó számára érthetetlen. Nyugaton a Védikus kor vallását nem igazán tekintik többnek, mint egy naiv természetimádatnak, és mivel a tudósok nem ismerték fel, hogy egy teljesen kifejlett jógarendszeren alapulnak, ezért nem tudták megérteni a Védikus mantrák, a Védikus áldozat és Védikus istenek valódi jelentőségét.
Bár Sri Chinmoy az eredeti szanszkrit nyelven tanulmányozta a Védákat, nem tudományos szempontból közelíti meg őket, és nem is az ortodox vallási hagyomány dogmatikai szempontjából beszél róluk. Egy nagy Jógi intuíciójával meghaladja ezen szentírások külső kulturális formáit, és behatol az általuk megtestesített spiritualitás lényegébe. A Védikus bölcsek tapasztalataival teljes mértékben rendelkezik, és belépve a Védák lelkébe, kihozza mélységeikből a legmélyebb igazságokat, amelyeket tartalmaznak, és ezeket az igazságokat felajánlja e könyv olvasóinak.
