Steve Jones rendkívül érdekfeszítő stílusban és Darwin szellemében megírt könyve mai ismereteink szintjére hozza A fajok eredetét. Szerkezetileg követi a klasszikus mű felépítését a háziállatoktól a fosszíliákig, a méhkasoktól a Galapagos-szigetekig, ám az ő Nagy Tényei (Darwin egyik kedvenc kifejezése) a huszadik század végéről származnak. A Darwin szelleme Charles Darwin gondolatait a legújabb tudományos eredmények fényében értelmezi. Darwin "egyetlen hosszú okfejtésnek" nevezte könyvét. A modern biológusok ezzel készséggel egyetértenek. Ha elolvassuk Darwin négyszáz oldalát, elképesztőnek fogjuk találni, hogy az érvelésbe azonnal milyen jól beilleszthető minden új felfedezés. A mű logikája semmit nem veszített lebilincselő erejéből.
A benne szereplő tények azonban immár másfélszáz évesek, és számos hézag mutatkozik közöttük, amelyek betöltése nélkül az elméletet nem tekinthetjük teljesnek. Mára azonban az összes - vagy csaknem az összes - ilyen hézag kitöltése megtörtént.
"A fajok eredete a tényirodalom csúcsát képviseli. Darwin jól írt, mert remekműveket olvasott. Prózája olyan, mint egy viktoriánus vidéki udvarház. Magabiztosságot sugároz, bármely irányból nézzük is, akár irodalomnak, akár önéletrajznak, akár tudományos remekműnek tekintjük. Darwin remekművét állványzatnak tekintem, nem pedig kényszerzubbonynak. Az evolúció posztmodern felfogásáról van itt szó, ennek minden előnyével és hátrányával. Szerkezete egy korábbi kor szülötte, építőelemei azonban mai anyagok. A fajok eredete - ezt is meg kell mondanunk - a legnagyobb viktoriánus komolysággal íródott, s sehol nem teszi a legkisebb eredményt sem annak érdekében, hogy szórakoztatóbb legyen. Ezekben a csipkelődőbb időkben én viszont engedtem a kísértésnek, hogy a tudományos próza időnkénti szárazságát az evolúció, illetve az evolúciót tanulmányozó tudósok életéből vett furcsa mesékkel ellensúlyozzam." Darwin előtti tisztelgés azonban, hogy a mű helyenként A fajok eredete régi mondatait fűzi a modern szövegbe. Ezt a magyar változat is megőrizte
