Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy eleget téve Sulkowsky Zoltán megtisztelő felkérésének, néhány sorban beajánljam ezt a könyvet a magyar olvasóközönségnek. Napjainkban rengeteg útleírás jelenik meg és a nagyközönség mintha különösen érdeklődnék a hasonló irodalom iránt. Ez érthető is, hiszen a világpolitika eseményei, a közlekedés fejlődése az utóbbi két évtizedben szorosabban egybekapcsolták Földünknek egymástól távoleső tájait. Ma már tudjuk, érezzük, - sokszor a magunk bőrén is - hogy messze országok, idegen világok mindennapi problémái mennyire érintik a mi életünket, úgy gazdasági, mint politikai vagy kulturális értelemben. Egyelőre talán nem mindig jóleső érzéssel, de elkerülhetetlenül ráeszmélünk, hogy ez a Föld valóban mindnyájunk közös hazája, amelynek széles határaira igazán egyetemesen ráillik a szózat, hogy itt élnünk, halnunk kell.
(Baktay Ervin)
E könyv írója nem tudós ember. Nem mély tudományos felkészültséggel és nem kidolgozott, pontos tervvel indult el kalandos útjára. Annál több látni- és tanulni vágyást, de talán még több elszántságot csomagolt be úti tarisznyájába. Nem rendelkezett előkelő összeköttetésekkel, nem a befolyásos ajánlólevelek nyitották meg az ajtókat előtte, így nem egyoldalúan világosították fel a távoli országok és idegen népek szokásairól, hanem maga gyűjtögette össze innen is, onnan is tapasztalatait és ismereteit. Nem könnyítették meg útjait csekk-könyvek és hitellevelek, szorgalom és munkálkodás vitte folytonosan előre. Jól megválasztott járműve, a motorkerékpár, nemcsak vasúti gócpontokra, nem csak tengeri kikötővárosokba vitte el utasát, hanem gyakran letért a járt utakról, beleberregett a népek igazi életébe, az eldugott falvakba, járatlan hegyekbe és erdőkbe. Amit látott, nem az útkönyvek nyomán látta, amit megírt, saját élménye és saját tapasztalata. Nem egy tapasztalatát pedig saját bőrén szerezte.
