Az osztjákok (chantik) Északnyugat-Szibériában, az Ob középső és al-ó folyása mentén, valamint e két Ob-szakasz jobb oldali (Vali, Tremjugán, Kazim) és bal oldali (Vaszjugán, Jugán, Irtis - a belé ömlő Demjankával és Rondával Vogulka, Szinja) mellékfolyóinál, óriási térségben szétszórva élnek. Szamuk az 1959-i népszámlálás adatai szerint kb. 19 000, de közülük csak mintegy 15 000 (77%) használja is anyanyelvét a mindennapi életben. Foglalkozásuk - a természeti adottságoknak megfelelően - ősidők óra a halászat és a vadászat. Ezt csak néhol egészíti ki két másik, a határos népektől tanult termelési ág: északon réntartás, délen kezdetleges földművelés és állattenyésztés. Ez utóbbiak azonban az osztjákság gazdasági élete szempontjából már csak azért is jelentéktelenek, mert elsajátításuk többnyire nyelves erével járt és jár: a réntartók előbb-utóbb teljesen beolvadnak a szamojédok közé, a földművelők -állattenyésztők pedig a környező tatár, ill. orosz lakosságba. Közigazgatásilag az osztjákok nagyobb része most a Tjumeni Terület Chanti-Manysi Nemzetiségi Körzetéhez (kb. 500 000 km2) tartozik. A többiek a határos Jamal-Nyenyec Nemzetiségi Körzetben (obdorszki és szinjai osztjákok), ill. a Narimi Körzetben (vaszjugáni osztjákok) élnek. A Chanti-Manysi Nemzetiségi Körzet 1931-ben alakult, s központja Hanti-Manszijszk lett. Ebben az Irtis-torkolatnál épült új városban halkonzervgyár és fa föl dolgozó üzeni működik, a közművelés ügyét pedig múzeum, könyvtár, mozi, művelődési ház és 14 iskola szolgálja.
