Jász-Nagykun-Szolnok megye az ország közepén fekszik. De a Kárpát-medencének is a középpontjában van. Mindez nemzetiségileg, etnikailag, földrajzilag sok fontos dolgot meghatároz. Másik igen lényeges jellemzője, hogy a Tisza-völgyben helyezkedik el, s érdekessége, hogy Szolnok városa, a mai megye központja a Tisza jobb partján van, s volt a középkorban is. A mai megye 1876-ban jött létre, mert 1552-ben Szolnok várának elestével a korábbi Szolnok megye megszűnt, s részekre szakadt. Ekkor egyesítették a mai részeket, később (1950) az addig Heves megyéhez tartozó Tiszafüred környékét is hozzácsatolták. A tatárjárás után - lévén ez a terület királyi birtok - a Zagyva-völgybe és a Tisza jobb partjára jászokat és kunokat telepítettek a megfogyott népesség helyére (Jászság, nagykunság). A mai megye tehát a Jászság, a Nagykunság és az egykori Szolnok (Heves) Tisza vidéki részének egyesítéséből keletkezett 1876-ban. A Tisza-völgy elválasztja az azonos jogállású (középkori) Jászságot és Nagykunságot egymástól. Másfelől a Tisza vidéken apró falvak jöttek létre, míg a másik két területen városok, illetve nagy falvak.
Néprajzi szempontból nem lényegtelen, hogy milyenek a vallási viszonyok egy adott területen. A megye tiszántúli részének lakossága a török után reformálódott. Egyedül a Jászság maradt meg katolikus hiten, bár Jászberényben, s másutt is voltak protestánsok. Jászkisér pedig nem katolizált. A megye katolikus lakossága - mert Mária Terézia idejében katolikus betelepítések voltak mind az egri, mind a váci egyházmegye területéről - e két egyházmegyéhez tartozik. Az Egri Egyházmegye része valamennyi község Szolnokig, attól délre a Váci Egyházmegyéhez tartoznak a katolikusok. A tiszántúli lakosság Debrecenhez, a Tisza jobb partján fekvő részek a Dunamelléki Egyházmegyéhez tartoznak. Jelentős volt a zsidó lakosság Szolnokon, Tiszafüreden, Mezőtúron, kisebb mértékben más városokban is a múlt század közepétől.
Ezek tudtával indulunk el képzeletbeli utunkra, melyet tudományos kutatási eredmények támogatnak.
