Az egykori kolozsvári I. Ferenc József Iparmúzeum épületeinek és gyűjteményének feltárása 2014 elején indult meg, ez a kötet a kutatás eredményeinek összefoglalásaként a sajátos feladatú és gyűjtőkörű erdélyi múzeum modernizációs szerepét vizsgálja. A tudományos közösség előtt is mind ez idáig jószerivel ismeretlen intézmény a történelmi Magyarország utolsó korszakában a hazai iparfejlesztés sajátos színtere volt. Ezt mutatja az is, hogy fennállásának pár évtizede alatt gyűjtési stratégiája jelentős átalakuláson ment át. Kezdetben a nemzeti ipar programjába illeszkedve támogatta a korszerű anyagismeretet, az ipari tárgyalkotás új eszközeit és a kereskedelmi ismeretek átadását. Modernizációs küldetésében idővel megfértek egymás mellett az iparosok eszközei, a szociális szempontú háziipari tárgyak és egy modern iparművészeti gyűjtemény. A reneszánsz kolozsvári emlékeire alapozva és a korszak historizáló szemlélete szerint formálta kiállításaival az erdélyi magyar nemzeti identitást. Ebben a folyamatban fontos szerep jutott a kortárs nemzetközi és magyar iparművészeti tárgyaknak mint a modernizáció megnyilvánulásainak a hétköznapok polgári térhasználatában. Az iparmúzeum rövid időn belül felépített két épületének kiállítótereiben gépek és nyersanyagok mellett kalotaszegi és távol-keleti háziipari termékek keveredtek a technikai és esztétikai megújulás legfontosabb külföldi tervezőinek és műhelyeinek termékeivel. Az iparmúzeumhoz kapcsolódó ipariskola tanterve kiforrottabbnak bizonyult az ekkoriban országszerte létrejövő hasonló intézmények gyakorlatánál, az iparoktatásban elért eredmények hatására módszertana mintaadóvá vált.
