Húsvét ünnepén
Máté evangéliuma szerint Jézus Krisztus utolsó szavai halála előtt a keresztfán: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Jajkiáltás, könyörgés, emberi panaszszó: Jézus földi emberként fél az elmúlástól, a szenvedéstől, a rá váró kínhaláltól; úgy érzi: Isten elhagyta őt, s bár hiszi feltámadását és az örök életet, a halál előtti pillanatban emberként retteg az örök sötétségtől.
Lukács evangéliuma szerint Jézus Krisztus utolsó szavai halála előtt a keresztfán: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!”
Jézus hívő emberként halála pillanatában megbékél sorsával és az Atya fiaként ajánlja fel lelkét az Úrnak.
János evangéliuma szerint Jézus Krisztus utolsó szavai halála előtt a keresztfán: „Beteljesedett.”
Isten fia tudja, hogy az Atya által rábízott munkát – az Úr megdicsőítését itt a földön – elvégezte: kereszthalála értünk, bűnös emberekért vállalt áldozat, a megváltás és az örök élet reménye minden földi halandó számára.
Húsvéti olvasókönyvet tart kezében az olvasó: szentírási szövegeket, imádságokat, katolikus papok, protestáns lelkészek elmélkedéseit, népi énekeket, költők verseit, írók elbeszéléseit, hívő emberek gondolatait, töprengéseit, ünnep-köszöntő rigmusokat, locsolóversikéket…
Húsvét! Néhány nap ünnep: örökre búcsúzunk és újra találkozunk, kétségbeesünk és boldogok leszünk, meghalunk és feltámadunk.
Magyar HúsvétNagycsütörtök. Az utolsó vacsora. Tanuljuk a lábmosás alázatát. Az apostolokkal együtt átéljük, és mint ők, mi sem értjük még, mit jelentenek valójában a szavak, amelyekkel Jézus búcsúzik tanítványaitól, tőlünk, emberektől: ez az én testem… ez az én vérem…
Nagypéntek. Állunk a tömegben. Sokan ma is Barabást kiáltanak. Sokan, gyáván vagy ostobán megtagadják Jézust. Sokan megrendülten, magunkba szálltan állunk a keresztfa előtt: hinni akarunk.
Nagyszombat. Lelkünkben tengermélységű a csend. Várakozunk. Magunkban elmorzsoljuk Jézus Krisztus utolsó szavait. Hiszünk.
Húsvét vasárnap. Kicsordul szemünkből a könny, szívünk összeszorul, mosolygunk. Oszlik a sötétség, hajnalban gyertyafényben ragyog a templom, megkondulnak a harangok, lelkünkben égi dallam indázik, boldogok vagyunk; tudjuk: Krisztus feltámadt. Valóban feltámadt.
Húsvét hétfő. Ünnepelünk. Templomban, parkban, sétatéren, kertben, terített asztal mellett együtt a család. Gyerekek a dobozházikójukban ficánkoló húsvéti nyuszit etetik, simogatják, tálakban piros tojások sorakoznak: a lányok locsolókat várnak, a fiúk – kezükben kölnisüveg (hajdan: rózsavíz) – versikéket kántálnak, asszonyok, férfiak, fiatalok, idősödők, öregek közösen megélt életük örömében összeforrva szorongatják egymás kezét, ki előre néz, ki már csak hátra…
Húsvét hétfőn egy pillanatra megáll az idő.
Estefelé aztán újra csend lesz. Boldog csendesség. Alszanak a nyuszik, ágyba terelgetik a szülők elpilledő gyerekeiket, nagylányok, nagyfiúk (zsebükben piros tojás) kéz a kézben összebújnak, Krúdy Gyula álmoskönyvét lapozgatják.
Húsvéti tojás: szerelmi vallomás.
Húsvét hétfőjén ajándék: vőlegényt jelez a lánynak.
Húsvét keddjén ajándék: szerelmi bánat.
Nagymama régi Húsvét hétfőkre emlékezik. Ifjúkorában, hatvan éve falun még vödör vízzel locsolták a fiúk a lányokat. A vödör víz régi szokás, de az akkoriban harsogott locsolóversike a kor ostobasága.
Zúg a traktor, szánt az eke.
Elvtársnő, permetezhetek-e?
Aztán a fiúk kihúzták magukat, és a tisztaszobában nagymama édesanyját illedelmesen szagosvízzel öntözték, szép régi verssel köszöntötték.
Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág;
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával.
Teljék a tarisnya szép, piros tojással!
Más kor jött, nem jobb. Fia és kamasztársai harminc éve ilyeneket szavaltak, daloltak:
Én verset nem tudok,
azt mondjanak a kicsik.
Én csak azért jöttem,
hogy igyak egy kicsit.
Unokája, ha ma locsolók zuhannak a lakásba, ilyen sületlenségeken vihog:
Ferrarival érkeztem,
Nyolcvan métert fékeztem.
Jenő vagyok, szép és laza.
Locsoljak, vagy húzzak haza.
Nagypapa a Színházi Élet megsárgult régi példányát böngészi. Kinek mit ajándékozna 1934 Húsvét hétfőn Karinthy Frigyes: „Rockefellernek öt pengőt, hallom, szereti a pénzt.” Akkoriban szegény apámnak is jól jött volna öt pengő – töpreng Nagypapa. „Einsteinnek azt, amit ő küldött nekem, miután minden relatív.” Igaz is, nem felejtettük el ajándékkal meglepni szeretteinket ezen az ünnepi napon? „Szép Ernőnek egy liter konzervált tavalyi hót.” Igen, a költők! Nagypapa – kezében nyitott könyv – Húsvét hétfő este álmodozik, abban reménykedik: a nála fiatalabbak is olykor-olykor levesznek a könyvespolcról egy verseskötetet, belelapoznak, leteszik, újra fölveszik, elgondolkoznak: miért is Passió a címe Pilinszky János költeményének?
Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.
Húsvét: örökre búcsúzunk és újra találkozunk, kétségbeesünk és boldogok leszünk, meghalunk és feltámadunk.
Tamás apostol nem hitte el társainak, hogy a Mester harmadnapon feltámadt. Bizonyítékot akart, kézzel fogható bizonyítékát annak, hogy Jézus Krisztus él.
Amikor vérző sebét feltárva elébe állt a föltámadt Krisztus, Tamás a földre borult: „Én Uram, én Istenem!”
Jézus csak ennyit mondott: „Azért hiszel (Tamás), mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz.”
E néhány szó Jézus Krisztus húsvéti ajándéka mindannyiunknak.
Amíg úton vagyunk: útravaló.
Szigethy Gábor, 2013. március 6.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
