Minden bizonnyal meglepi majd azokat, akik Szilvási Lajost mai témájú műveiből ismerik, hogy az író most - váratlan játékos kedvvel és egyszersmind gondos kutatással - az 1860-as évek, a kiegyezés korának valóságába merült le, s azt az illúziót kelti fel, mintha a kor nagy elbeszélőinek, Jókainak, Mikszáthnak kortársaként és hódoló tanítványaként szerezte volna e munkát. A betyárrá lenni kényszerült, alig-legény Jegenye Pál kalandos-romantikus történetével az író egy családregény-sorozatot indít el, amely napjainkig fogja követni a regény hőseinek és leszármazottjainak sorsát. Ez az "apokrif" múltszázadi betyárlegenda a kiegyezés értékelésében - sorsdöntő szükségességének elismerésével - szembefordul a közelmúlt fellengzős, egyoldalú ítéletével. A "bojnyik" e jóérzésű, és ha kell agyafúrt pásztorlegény üldözésében és mentésében szinte az egész vármegye érdekeltté és részessé válik, s ez a nagyszabású kaland két táborba osztja a megye jelességeit a maradiság és a polgáriasodás frontvonala mentén. Magas pártfogók is társulnak a bojnyik két gyöngéd szívű, bájos pártolójához, tudta nélkül így kovásza lesz a folyamatnak ő is, ami e történet idejében hatalmas lendülettel megindult Magyarországon: a haladásnak (és gáláns védőszelleme két házasságnak).
